Szántód

Heraldikai leírás

Hasítással és vágással négy részre osztott álló háromszögű pajzs boglárpajzzsal. A pajzs első zölddel és ezüsttel hasított mezejében a mező színeivel váltakozó színű, lebegő helyzetű tölgyfa áll. A második kék mezőben ezüst horgony lebeg, a harmadik kék mezőben három, enyhén jobb haránt helyzetű, balra úszó ezüst hal, a negyedik vörös mezőben három ezüst pólya. Az arany boglárpajzsban fekete halmon feketével ábrázolt Szent Kristóf halad balra, akinek nyakában az arany glóriával ékesített gyermek Jézus ül.
 

Magyarázat

Az első mezőben látható lombos fa a község területén lévő sok parkot, zöldterületet jelképezi, az ezüst horgony a település életében kiemelkedő szerepet játszó Balatont és a kompkikötőt szimbolizálja, a három hal pedig a halászatot. A negyedik mezőben szereplő Árpád-sáv a történeti múltra utal, arra, hogy Szántód neve szerepelt már a Tihanyi apátság alapító levelében. A Szent Kristóf kápolna és a községben álló Szent Kristóf szobor miatt került az utazók, révek védőszentjének ábrázolása a boglárpajzsba.

Utoljára frissítve: 2016. 10. 21. 09:28

Fel