Simonfa
Heraldikai leírás
Kék pólyával jobb haránt osztott kerektalpú vörös pajzs, melyben három ezüst cölöp szerepel. A kék harántpólyában balra lefelé tartó hullócsillag (meteor) látható. A pajzsot mindkét oldalon egy-egy alul keresztbetett szárú ezüsthárs ág keretezi.
Magyarázat
A három ezüst cölöp a Hédervári nemzetség címeréből lett adaptálva, akik a település első földesurai voltak. A település „alpesi” jellege elsősorban az idegenforgalomnak, a gyalogos turizmus fejlesztésének kínál itt lehetőséget. A régi iskolából már 1985-ben turistaházat alakítottak ki, és a községben működő Meteor Turistaegyesületnek ma több turistaháza van. A kék harántpólyában balra lefelé tartó hullócsillag (meteor) ezt az egyesületet és a turizmusra való törekvést kívánja jelképezni. A címerpajzsot körbevevő ezüsthárs a környékre jellemző honos fafajtát, az ezüsthársat jeleníti meg.