A honlap teljes felülete akadálymentes

Mosdós

Heraldikai leírás

Vágással ketté osztott álló háromszögű pajzs, melynek felső zöld mezejében kétszintes, vörös tetős, fekete ablakos ezüst kastélyépület áll, bejáratának két oldalán, valamint mindkét szélén egy-egy hegyes végű toronnyal. Az alsó mező három vágás és két hasítás által 12 részre van osztva, mely arannyal és kékkel van sakkozva. A színezés a mező jobb felső sarkában arannyal kezdődik.
 

Magyarázat

Mosdós nevezetessége az egykori Pallavichini kastély. Gróf Pallavichini Ede asztmás betegségben szenvedett, és mivel úgy érezte, hogy a környék klímája könnyít a baján, építtetett egy kastélyt, amely azután az 1932-ben bekövetkezett haláláig otthonául szolgált. Jelenleg az épületben tüdő és szívkórház működik, amely 1949-ben kezdte meg mai rendeltetésének megfelelő működését, és mára Mosdós elsőszámú jellegzetességévé, szimbólumává nőtte ki magát. Ezt ábrázolja és emeli ki a címer.

Utoljára frissítve: 2016. 10. 04. 08:46

Fel