Jákó
Heraldikai leírás
Hasítással két részre osztott álló háromszögű pajzs, melynek jobb oldali vörös mezejében fehér, bal oldali fehér mezejében vörös ruhás, egymásba kulcsolódó két kéz tart három arany búzakalászt.
Magyarázat
A címerben látható összekulcsolódó kéz a község által a XIX. század végén és a XX. század elején használt pecséten szereplő motívum, és abból lett átemelve. Ez a kép szimbolikus tartalmú, a település lakóinak összefogását, szoros kapcsolatát jeleníti meg. A három arany búzakalász az említett pecséten nem szerepel (megtalálható viszont a XVIII. század második felében használt községi pecséten), ezek a tervezés során kerültek rá a címerre, és a falu mezőgazdasági jellegére utalnak, illetve a földművelést mint a lakosság fő megélhetési forrását szimbolizálják. A címerben a vörös és a fehér színek váltakozó használata a település középkori eredetére kíván utalni.