A honlap teljes felülete akadálymentes

Hetes

Heraldikai leírás

Álló kerektalpú pajzs, vágással és felső mezőjének hasításával három részre osztva. Az első zöld mezőben hét darab hatágú ezüst csillag (körben hat, középen egy) látható, a második kék mezőben zöld halmon lévő leveles arany koronán jobbjában három, hegyével lefelé fordított ezüst nyílvesszőt tartó, balját ragadozásra nyújtó arany oroszlán áll, a harmadik vörös mezőben arany levélkoszorún bal haránt elhelyezett arany furulya szerepel.
 

Magyarázat

A zöld mezőben lévő hét csillag a település nevére, Hetesre utal. Az erre vonatkozó legvalószínűbb történelmi magyarázatnak az tűnik, hogy e helyen mint földrajzi találkozási pontban heteltek marhahajtó tőzsérek, és a „hetelő” elnevezésből alakult ki a Hetes név. Az oroszlán a Somssich család címeréből lett átemelve. A család a XIX. század közepén lett birtokos a településen, és birtokosságuk alapvetően befolyásolta az itt élő emberek életét. A címer alsó harmadában egy stilizált zeneszerszám található, amely a Hetes két híres szülöttére, a zenész és dalszerző Pete Lajosra, illetve az etnográfus és műfordító Vikár Bélára utal.

Utoljára frissítve: 2016. 09. 13. 12:22

Fel