Drávatamási
Heraldikai leírás
Álló kerektalpú pajzs, melynek kék mezejében lebegtetett zöld fészekben a mellén szakított sebből patakzó vérével gyermekeit tápláló kiterjesztett szárnyú pelikán látható, fölötte arany horgony lebeg.
Magyarázat
A címer egyszerre emlékezik meg a település múltjáról, jelenéről, illetve történetéről és földrajzáról. Alapjául a községben a XVIII. századtól a XX. század közepéig birtokos Thassy család címere szolgált. Ezt a jelképet hagyománytiszteletből, ugyanakkor a szimbólum gondolati tartalmával való azonosulás miatt is választották. A fiókáit saját vérével tápláló pelikán ugyanis a hazaszeretetnek, az otthon áldozatos védelmének a jelképe is. A kék szín egyrészt a tisztaságot, a távlatokat, a szabadságot igyekszik megjeleníteni, másrészt – a horgonnyal együtt – a Drávát, illetve Drávatamásinak a folyóhoz kötődő sorsát, a leendő hajókikötőt, amely egyike a község jövőbe mutató kitörési pontjainak.