Balatonszentgyörgy

Heraldikai leírás

Álló kerektalpú pajzs, melynek kék mezejében balra fordult arany zablával és farkkötővel, vörös lótakaróval ellátott enyhén ágaskodó fehér lovon, fehér páncélzatot viselő, feje körül arany glóriával díszített vitéz ül, aki a jobb kezében tartott vörös keresztes fehér zászlóval ékesített arany dárdával zöld sárkányt sebez meg.

Magyarázat

A település a Szent Györgynek szentelt templomáról kapta a nevét, amely egykor a mai temető területén állt. A címer alapmotívuma a település névadójának, sárkányölő Szent Györgynek a csodatette. Balatonszentgyörgy már a honfoglalást követően lakott település volt. Ezt kívánta érzékeltetni a címer készítője azzal, hogy a ló alakját a magyarok által tenyésztett és használt, kisebb méretű vadlóéról mintázta. Hasonló gondolattal találkozhatunk a középkori magyar Szent György ábrázolásoknál is, melyeknél a lovak alakjai a magyar ló kis testű, könnyű formáit mutatják.

 

Utoljára frissítve: 2016. 08. 24. 19:06

Fel