A honlap teljes felülete akadálymentes

Balatonlelle

Heraldikai leírás

Ívelt oldalú ékeléssel három részre osztott álló háromszögű pajzs. Az első vörös mezőben zöld halmon ezüst templom áll, melynek toronycsúcsán arany gömb és kereszt látható. A második zöld mezőben két keresztbetett szárú, ívesen hajlított arany búzakalász között egy-egy levéllel és kaccsal kísért arany szőlőfürt lebeg. A harmadik kék hullámvonallal vágott ezüst mezőben kék horgony lebeg. A sisak arany koronáján fejét balra fordító ezüst turul áll. A takaró jobbról kék-arany, balról vörös-ezüst.

Magyarázat

A címerben látható kék hullámos rész és a horgony a Balatont, illetve a tóparti fekvést jelképezi. A búzakalász és a szőlő a településre jellemző mezőgazdasági tevékenységet, szőlészetet és borászatot szimbolizálja. A dombon álló kápolna a település egyik műemlékét, a szőlőtermelők védőszentjének tiszteletére emelt kishegyi Szent Donát kápolnát idézi.


Fel