Alsóbogát

Heraldikai leírás

Vágott csücskös talpú pajzs, melynek felső zöld mezejében András-keresztet képező jobb haránt csép és bal haránt kévehányó villát a cölöpvonalon gereblye, a vágási oldalon nyéllel balra, pengével lefelé álló kasza keresztez. Az alsó kék mezőben lebegő, vörös tetejű, aranyszínű kastély.

Magyarázat

Bogát a középkorban lakott település volt, majd két részre szakadt. Alsóbogát mint külterületi társközség Eddéhez, majd Somogyjádhoz tartozott, közigazgatásilag 1994-ben lett önálló. Az Eddével való közösséget, és különválást igyekszik jelképezni a pajzs kettéosztása, illetve az, hogy a felső mezőbe Edde község címerét illesztették be. Az alsó mezőben a település egyik büszkesége, a gróf Festetics Miklós által 1830 táján építtetett, majd az Inkey család által is birtokolt alsóbogáti kastély rajza látható.

Utoljára frissítve: 2016. 08. 24. 18:04

Fel