Hírek

A Somogy Vármegyei Közgyűlés saját halottjának nyilvánította dr. Gyenesei Istvánt

2024. 03. 26., kedd, 18:00

A Somogy Vármegyei Közgyűlés keddi soron kívüli ülésén saját halottjának nyilvánította a napokban elhunyt dr. Gyenesei Istvánt.

Pótolhatatlan veszteség érte a somogyi közéletet. Életének 76. évében elhunyt dr. Gyenesei István, a Somogy Vármegyei Közgyűlés tagja, egykori elnöke. A mindig életvidám, tettekre kész politikus méltósággal viselt betegségén már nem tudott úrrá lenni. Életének középpontjában hosszú évtizedeken keresztül szeretett megyéje, Somogy állt. Elkötelezetten dolgozott szülőföldjéért megyei tanácselnökként, közgyűlési elnökként, a közgyűlés tagjaként, a Somogyért Egyesület alapító elnökeként, országgyűlési képviselőként és miniszterként is. Mindig az itt élők érdekeit, Somogy fejlődését tartotta szem előtt. Hihetetlen munkabírása legendás volt. Akik ismerték ebből az időszakból, tudják, hogy sok esetben már hajnalban az irodájában fogadta a kérésekkel, tanácsokkal hozzá érkező somogyiakat. Tele volt tervekkel még akkor is, amikor a gyilkos kór megtámadta szervezetét. A mindig segítőkész, lokálpatrióta politikus távozása mérhetetlen űrt hagy maga mögött. “Az ember múlhatatlan ezen a földön, addig él, míg valaki emlékezik rá.” Gyenesei István csak testben távozott, tartalmas életére, mindarra, amit elért ezalatt nagyon sokáig nagyon sokan fognak emlékezni. A páratlan életút ismeretében, a családdal történt egyeztetést követően döntött a Somogy Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, hogy saját halottjának nyilvánítja egykori elnökét. Dr. Gyenesei Istvánt április 6-án a kaposvári Nagyboldogasszony Székesegyházban 10 óra 30 perckor tartandó gyászmisét követően 12 órakor kísérik utolsó útjára a kaposvári Keleti temetőben. Isten nyugosztalja! A Somogy Vármegyei Közgyűlés a somogyi polgárok nevében is részvétét fejezi ki a gyászoló családnak!

Tájékoztatás x
Diákoknak hirdet pályázatot a Somogy Vármegyei Értéktár Bizottság

Fel