A honlap teljes felülete akadálymentes

Törökkoppány

 

Településtörténet

A honfoglalást követően a Fajsz nemzetség telepedett le ezen a vidéken, Géza fejedelem idejében Koppány birtoka volt itt. Az István elleni lázadás leverése után a király különböző egyházi intézményeknek, főleg a pannonhalmi apátságnak adományozta a területet. Az 1138-as összeírás szerint villa Cuppan néven a dömösi prépostság szerzett rá jogot. Az 1332-37-es pápai tizedjegyzékben plébániás helyként Kobán alakban szerepelt. A katolikus templom a Koppány  völgyének legjelentősebb műemléke, az egyházi feljegyzések 1490-re teszik a szentély és a későgótikus teremtemplom építési dátumát. Az egykori templom egyhajós, torony nélküli  volt.

Koppány a XV-XVI. században tett szert nagyobb jelentőségre, vára is ebben a korban épült. 1542-ben a törökök már ostromolták, de csak 1551-53 között foglalta el a budai pasa, s tette a szandzsák - kerület - székhelyévé. A szandzsákhoz öt nahie - járás - tartozott, melyek közül a koppányi volt a legjelentősebb, hatvan településsel. Elsősorban a várat építették tovább, a templomot, a földesúri kúriát pedig kultikus célokra használták, s ott építették meg a fürdőt, a kutat és a vízvezetéket. Az 1563-as török kincstári adólajstrom szerint 15 ház volt a településen, a koppányi vár őrségét 123 fegyveres biztosította. Zrínyi György és Nádasdy Ferenc a pápai helyőrséggel 1587-ben rajtaütött Koppányon, rövid időre visszafoglalták, ám 1589-ben ismét a megszállók kezén volt a település és vidéke. Evlia Cselebi talán némi túlzással így jellemezte Koppányt: "... a város terjedelmes síkságon fekvő nagy külváros, amelynek egymás mellett álló házai mind deszkatetejűek. E várost palánk veszi körül, melynek sarkainál félelmetes bástyák vannak. Külső vára azért erős, mert árkai vízzel telt süppedékes helyek. A község vegyes lakosságú balkáni kisvárossá kezdett átalakulni. A mohamedán vallási épületek is mind megvannak, Koppány várában és városában együttesen négy nagyobb dzsámi és tizenegy mecset épült fel." A Koppány - patak  e korban két vízimalmot is hajtott.

A törökök kiűzése után az épültek többsége az enyészeté lett, a használható anyagokat az új földesurak beépítették házaikba. 1785-re már újra a nagyobb települések közé tartozott Törökkoppány, ahol 126 házat és 914 lakost írtak össze.

A XIX. századi jobbágyfelszabadítás után is szinte megbontatlan maradt a hitbizományi birtok. Az egyház szervező, közösségalkotó jelenlétét mutatja az 1872-ben megalakult olvasókör, majd az önsegélyező szövetkezet, amely 1905-ig működött. A hitelszövetkezet 1898-ban jött létre, tíz évvel később pedig a parasztságot tömörítő gazdakör, majd a Hangya szövetkezet.

A századfordulóra vált általánossá a híres koppányi népviselet. ( A törökkoppányi körjegyzőségben csak a székhelyközség volt magyar, a hozzá tartozó kisközségekbe sváb lakosság települt.) A nők rövid, bevarrott ujjú gyolcs vagy pamutvászon inget hordtak: a bokrosra felhúzott ujj kézelőjét és az ing elejét fehérhímzéssel vagy piros keresztszemekkel díszítették. A slingelt alsószoknyák ( "péntők" ) házi vászonból, ünnepre keményített gyolcsból készültek, amelyekből ötöt is felvettek. Ezekre került a selyem vagy bársony bőszoknya és a hasonló anyagból készült keskeny kötény. A felvett szoknyák mennyisége és minősége árulkodott viselője anyagi helyzetéről. Később a gyári anyagból készített felsőruházat háttérbe szorította az addig virágzó takácsmesterséget. A lányok a hajukat széles, tarka szalagokkal egy ágba ("cicába") fogták, az asszonyok pedig a fonatot kontyba tekerték és kis kontyruhával takarták le. Erre a kontyra a múlt század végétől még főkötő ( "fékötő" ) kendőt kötöttek, melynek sarkai a pillangó szárnyaihoz hasonlóan szétálltak. Ebből alakult ki a kemény papírral merevített pille. A századforduló táján kezdték hordani a "pufándlit", amely a szoknya alját hátulról megemelte és a fart megszélesítette. A látványos női népviselet a szomszédos Tolna megyei Koppányszántóra is átsugárzott és élt a Kapos menti településeken is. A férfi népviselet nem volt ennyire mutatós, de ez is tükrözte viselőjének faluban betöltött rangját. A századforduló férfiai az ünnepnapokon felálló gallérú, sűrű fehér hímzéssel kivarrt kézelőjű pamut vászoninget, 8-10 szeles, alján "subrikálással" díszített rojtos gatyát, fekete vagy sötétkék, sűrű zsinórozású posztó mellényt, hidegben posztó kabátot viseltek. A keskeny karimájú, kerek tetejű kalapba a legények virágot, rozmaringszálat, később árvalányhajat tűztek. A csizma is az ünnepi viselethez tartozott.  A későbbi idők háttérbe szorították a népviseletet, feledtetve a kohéziót, amely egykor összetartotta a település lakóit. A népviselet ma már csak kulturális rendezvényeken válik láthatóvá és igen népszerű.

A község lélekszáma 1383 fő volt 1900-ban, s még a 147 kivándorló útlevél ellenére is nőtt a század első évtizedében. Az első világháború hadszínterein 228-an harcoltak a faluból, közülük ötvenegyen soha nem tértek haza. Tiszteletükre 1928-ban állítottak emlékművet a falu lakói. A Nagyatádi-féle földreform keretében 104 kh szántóföldet és 2,5 kh házhelyet osztottak ki, s az inflációt követően ismét felpezsdült az élet. 1928-ban megalakult a faluszövetség helyi csoportja, valamint a néphagyományokra épülő Daloskör. Ez utóbbi nagy sikerrel szerepelt 1931-ben a "Gyöngyösbokréta" mozgalom keretében a fővárosban, és hallhatók voltak a rádióban is. A Daloskör 1936-ban belépett az országos Bokréta Szövetségbe, egyben megalakították annak törökkoppányi csoportját.

A településen magas szintű állattenyésztés honosodott meg, az évente négyszer megrendezett állat- és kirakodóvásárok igen látogatottak voltak. A második világháború előtt hívták életre a KALOT-ot, amely a katolikus ifjakat tömörítette és nevelte a vallásos életre, néhány év múlva pedig a Katolikus Leánykört.

A háborút követő földosztásra 105 család jelentkezett, de mindössze tizenketten kaptak 126 kh mezőgazdasági ingatlant. 1950-ben megszűnt a körjegyzőség, s megalakult a helyi tanács, valamint létrejött a Koppányvölgye termelőszövetkezet, mely napjainkig is működik. A falut a területfejlesztési koncepció meghirdetése után átmenetileg alsó fokú központként tartották számon, a közigazgatásban elfoglalta korábbi vezető szerepét, s a Koppány völgyének apró falvai ismét hozzá tartoztak.

Forrás: Somogy Megye Kézikönyve 1998. Szerző: Bolevácz József, Izményi Éva

Utoljára frissítve: 2016. 10. 22. 20:22

Fel