A honlap teljes felülete akadálymentes

Segesd

Honlap: segesd.hu

 

Településtörténet

Régészeti ásatások tárták fel e terület múltját, a rézkorból származó lelőhelyek szinte körülölelik Segesdet. A bronzkort díszes véső, a vaskort a Csákszegen lelt lándzsa idézi. Az időszámítás előtti századokban kelták éltek e vidéken, majd a római birodalom része lett Pannónia, és abban az előd-település Silacanae is. Itt húzódott a római hadsereg fontos felvonulási útja a Balaton irányába. A közelben megtalálták egy római téglaégető nyomait, s a feltételezések szerint katonai pihenőhelyül szolgált a mai falu környéke. A  900 táján Pannóniában is megjelenő honfoglaló magyarok előszeretettel vették birtokukba a rómaiaktól maradt telephelyeket. A  Segesd melletti Alsó- és Felső-Bogát települések Bogát vezér nevét őrzik. Később ezeket a területeket az Árpádok Tarhos ága szerezte meg, melynek egyik leszármazottja  volt Koppány vezér. Segesd igazi virágkorát az államszervezés után élte, mikor királynéi birtok, várispánsági központ, s a veszprémi püspökség főesperessége lett. Ezt idézi címerében a kardot tartó királyi állat, az oroszlán.

1193-ban említik először írásos emlékek Sequest néven, később előfordul Segest, Següsd majd Segesd alakban is. A középkorban a mai megye területén két megye volt: Somogy és Següsd. II. Endre feleségének, Jolántának adta hozományul  Següsd megyét, mely időnkénti megszakítással később is a királynék szolgálatában állott egészen 1395-ig. 1215-ben már jelentős  templom állt a faluban. Rövid ideig Kálmán szlavón herceg kezére került a terület, a vármegyei szervezetet IV. Béla erősítette meg. A tatárjárás idején többször időzött Segesden a király, s a hordák eltakarodása után 1242-ben Dalmáciából hazafelé itt szállt meg udvartartásával. Segesden alakította meg az ország felépítésére hivatott kormányát, innen indult országlátogatásra, vadászatra, s hadba is. A király mesterembereket, iparosokat, kereskedőket fogadott be - részben külföldről -, s a hospesek külön kiváltságlevelet kaptak. Nem csak önálló közigazgatási terület volt, hanem egyházi tekintetben is külön főhatóság alatt állott, a següsdi főesperesség a Drávától a Balatonig terjedt. A kolostor volt a ferences tartomány központja,  a tartományfőnök székhelye. 1295-ben épült a templom, a plébániáról 1320-ból van említés. A XIV. században városi címet kapott a település, városi tanács irányította, élén bíróval, esküdtekkel. Jelentős volt az ipara, a kereskedelem a nagy vásártereken összpontosult. A  tudásra vágyó fiatalok eljutottak a híres európai egyetemekre is.

A segesdi kastély falai között pihent meg, s töltötte az év egy részét 1289-ben IV. László, és ott találkozott anyjával, Erzsébettel Nagy Lajos, akit a fekete halál Itáliából űzött haza.  A XIII. század végén kezdődött az ispánság felszabdalása. Így került  Segesd 1389-ben Mezőlaki Zámbó Miklós tulajdonába. 1404-ben Zsigmond király Marczali Miklós volt erdélyi vajdának adta zálogul e területet, majd Marczali II. Miklósnak örök adományul. 1477-től a Báthoriaké, később Török Bálinté, aki fogságba esett, s így újból a királyé lett a birtok. A segesdi vár a középkorban épült, sáncárkait meglelték a régészek  az 1981-es ásatások alkalmával, s megszerkesztették a fölötte lévő törökkori palánkvár rajzát. Ugyancsak abból az időből találtak téglaépítményeket, tűzhelyeket, gabonavermeket, kemencéket, sőt feltárták a városközpont gótikus palotájának pincerendszerét is. Napvilágra került egy gótikus palotaszárny, a templom szentélye, a középkori temető, feltárult az erődített város magja, így rekonstruálható lett a hajdani ispánsági központ.

A hódoltság után megváltozott az eredeti településszerkezet. A török kincstári adólajstromban is külön szerepelt Város-Segesd és Segesdvár vagyis a mai Felső-Segesd és Alsó-Segesd. Az előbbi a ferencesrendi kolostor környékén épült, a kolostort ugyanis lerombolták a törökök, s építőanyagából erődítményt húztak fel. E várat hol a török, hol a magyar katonaság foglalta el 1591-es szégyenletes bukásáig. Akkor a szigetvári bég váratlanul meglepte Segesdet, a rajtaütés sikerét segítette, hogy védői  részegen aludtak. A törökök az őrséget felkoncolták, a várat felgyújtották; elestéről Zrínyi György a felszálló füstből értesült Szigetváron. Pár év múlva azonban visszafoglalta, de a babócsai és a koppányi bég állandó zaklatásának voltak továbbra is kitéve, mígnem 1601-től az egész "alsó" vármegyében a török lett az úr. Újból felépítették a felperzselt várat, imaházat is emeltek, s ettől kezdve Kanizsa várának előőrse lett Segesd, félezres katonasággal megtömve. Az erődítmény a segesdi domb három magaslatán elhelyezkedő három várból állott, s feltételezhetően föld alatti összeköttetés volt közöttük. Az egyik terület ma is a Tüskevár nevet viseli, melynek sáncmaradványai még némileg láthatók. A várdombon áll a mai kolostor, a Badacsony elnevezésű területen pedig egész falszakaszok fedezhetők fel még abból a korból. Segesden a gazdák földművelés közben gyakran találkoztak  régészeti leletekkel, emberi csontokkal, s mesélik még egy század elején dolgozó kőműves esetét is, aki 78 koponyát emelt ki a földből egy ház alapozása közben. A nyolcvanas években jelentős feltárásokat végzett e területen a megyei múzeum régésze, dr. Magyar Kálmán, s láthatóvá tette az egykori királynéi város számos maradványát.

Felső-Segesdre többnyire horvát lakosságot telepített  Széchenyi György földesúr, aki azt is kikötötte, hogy az új lakók csakis a katolikus vallást követhetik. Alsó-Segesd lakói ellenben megmaradtak a református hitben, s a két felekezet szembenállása mindig érezhető volt. Az 1700-as évektől a település két része teljesen különállóként szerepelt, egészen az újabb időkig.

A török kiűzése után 1703-ban a ferencesek hozzáfogtak lerombolt kolostoruk felépítéséhez, ám az néhány év múlva elpusztult. A Rákóczi szabadságharc után megkezdődött a katolikus egyház újjászervezése, a segesdi főesperességhez 38 plébánia tartozott. Ez időben erőteljesen mutatkozott a vallási türelmetlenség, s míg a hódoltság alatt viszonylag gond nélkül gyakorolhatták hitüket a reformátusok, addig most sorra vették el templomaikat. Így jártak az alsó-segesdiek is, 1734-ben véglegesen megszűnt a vallásgyakorlat, pedig a reformátusok hétszer annyian voltak, mint a katolikusok. Majd fél évszázadnak kellett eltelnie az enyhülésig: az anyakönyvezés, a tanítás után 1798-ban felépült a templomuk, amely ma is áll.

1777-ben készült el a katolikus templom és a kolostor, az előbbit értékes oltárképek díszítik, az utóbbinak nagybecsű könyvtára és levéltára volt, melyeknek nyoma veszett. A kegykápolna a hegy tövében eredő szent forrás mellé épült, melyet sokáig csodatevő helyként kerestek fel a zarándokok. 1769-ben a segesdi kolostorban kezdte meg működését a megye első patikája, és Simon testvér volt Somogy első egyetemet végzett gyógyszerésze. A felső-segesdi horvátok emléke ma többnyire a családnevekben él, a beolvadás olyan erős volt, hogy már a századfordulón is színmagyar községként említették.

A XX. század elején gróf Széchenyi Bertalannak virágzó nagybirtoka volt Segesd környékén. Több holdon termeltek vetőmagvakat,  cukorrépát és dohányt. Lóállománya hidegvérű urasági és kocsilovakból, valamint angol félvérekből állt, mellette foglalkoztak szarvasmarha, sertés és juhtartással is. A hét halastóból kifogott zsákmányt Budapesten és Bécsben értékesítették. Sorra alakultak ekkor a hitel, a fogyasztási és a tejszövetkezetek, a kulturális életben jelentős szerepet játszottak az olvasókörök, s 1899-ben már működött az óvoda is. A Nagyatádi-féle földreform során megduplázódott az egyholdas birtokok  száma. 1936-ban elkészült a somogyszobi bekötőút, ami lehetővé tette az átjárást a szomszéd faluba.

Az iskolák államosításával megszűnt a két felekezeti intézmény, s az 1947/48-as tanévet már az állami általános iskolában kezdték a diákok Felső-Segesden. Az 1911-ben épült intézmény története is különös, s jól jellemzi az inflációs időszakot: az építőmestert tíz tojás árával fizették ki, aki e vállalkozásba belebukott és öngyilkos lett. Munkájának igazi értékét mutatja, hogy nyolc évtized múltán is azokban a termekben folyik a tanítás, bár a hetvenes években bővítették az intézményt.

1950-ben megalakult a faluban az önálló tanács, de az időszak rossz emlékeket idéz: az indokolatlan adóterhek, a beszolgáltatások, a jégverés és az aszály sok családot tettek tönkre, voltak akik elhagyták földjeiket, s gyárakba, bányába mentek dolgozni. A község határában többszáz hold maradt gazda nélkül. 1952-ben egyesítették a két községet, ez időben szerveződtek a rövid életű termelőszövetkezetek, s megalakult a Felsőbogát-pusztai Állami Gazdaság, amely növénytermesztéssel és állattenyésztéssel egyaránt foglalkozott.

Forrás: Somogy Megye Kézikönyve 1998. Szerző: Izményi Éva

Utoljára frissítve: 2016. 10. 22. 19:55

Fel