A honlap teljes felülete akadálymentes

Balatonboglár

 

Településtörténet

A városban és a környéken - az egykori lápokból kiemelkedő dombhátakon - előkerült régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy hatezer éve lakott e táj. A rómaiaknak építették a szőlőskislaki városrészben fellelt (Aquincum felé tartó)  hadiutat, ők voltak a szőlőkultúra meghonosítói is. Honfoglaló őseink közül: a Lél-Bulcsú, a Bogát-Bő, majd a Koppány nemzetség telepedett meg itt. A település nevét 1211-ben említették először II. Endre oklevelében  villa Boclar alakban. A város első templomát - amelyet 1938-ban, majd  1996-ban tártak fel - egykor feltehetően Szent Györgynek szentelték. Szőlőskislak, Zewlews-lak formában őrzik a dokumentumok, Árpád-kori település volt. Bogláron már az Árpádok idején - amint egy 1093-ra, Szent László idejére hamisított oklevélben írták: villa Boclar cum portu - révátkelő működött, amelynek túloldali párját, a mai Révfülöpöt 1330-ban Zygethrew alakban említették. Bizonyos, hogy a korai középkorban az őskortól ismert bödönhajókkal és a nagyobb teher szállítására képes úgynevezett kötött-hajókkal rendszeresen közlekedtek az északi és a déli part között.

A török hódoltság idején Boglár megannyi környékbeli  faluval együtt elnéptelenedett.  A balatonrendesi (akkor Zala vármegye) Bárány család egyik okiratában 1752-ben ismét említették a boglári révet, a famíliának 1726-tól 1856-ig birtoka volt itt. Az uradalmak közötti szállításban nagy szerepe lehetett a révnek, Mikoviny Sámuel az 1753. évi Magyarország térképén jelöli az átkelőt is. Egy 1783-ban készült katonai térkép szerint a Balaton a mai Várdombig ért. Nyugatra nyílt víz, homokturzás és mocsárvilág volt, ezért hosszú töltést kellett építeni a révátkelés biztosítására.

1773-ban a Jankovich  család földbirtokhoz jutott Bogláron. A reformkor haladó eszméihez csatlakoztak a környékbeli, így a balatonboglári földbirtokosok - Bárány Pál és Jankovich László - is. A fejlesztésre irányuló elképzelések megvalósítása a kiegyezést követő évtizedekre maradt. Jankovich László már 1847-ben felajánlotta a tulajdonában lévő révkikötő használatát a Balatoni Gőzhajózási Társaságnak. Azon év novemberében ugyanis Széchenyi Istvánnak Hertelendy Károly zalai alispán azt jelentette, hogy fogadni készülnek a Kisfaludyt, a hajó 1846-ban jelent meg a tavon.

1849-ben Bogláron a huszonnégy birtokosnak 1932 holdja volt. A kiegyezés után a megépülő Déli Vasút és a növekvő átkelő forgalom elősegítette a település polgárosodását. A két megye birtokosai és kereskedői 1872-ben megalapították a Zala-Somogy Gőzhajózási Társaságot. A társaság elnöke  Jankovich László, pénztárosa a boglári Grünsberger Lázár, titkára pedig a kővágóörsi Czigány Károly ügyvéd lett.  A  társaság gőzhajója, a tó első modern csavargőzöse, a 46 tonna vízkiszorítású Balaton 1872-ben megkezdte rendszeres járatait. A hajó ötven utast szállíthatott uszályvontatással,  s 35 - 45 perc alatt kelt át Boglár és Révfülöp között. (A mai menetidő 25 - 30 perc.) 1876-ban a társaság tönkrement, a hajó pedig a Dunára került. A bontástól néhai Zákonyi Ferenc és Boglár akkori vezetői mentették meg 1978-ban: a balatonboglári kikötőbe vontatták. Jelenleg a parton várja a vendégeket - étteremként.

A múlt századi polgárosodás - 1881-ben 767 lakos élt Bogláron - ösztönzője lett a vasút és a révátkelő mellett az élénkülő fürdőélet is. 1890-ben üdülőtelkeket mértek ki, 1904-ben alakult meg a fürdőegylet. 1910-re a mezőgazdaságból élő bogláriak aránya 23 százalékra csökkent, a lakosság fele az iparból élt, a közlekedés egytizedüket juttatta megélhetéshez.

1907-ben lett hivatalosan a község neve Balatonboglár. 1909-ben körjegyzőség létesült, s ekkor már kereskedelmi és iparos központnak, városias településnek tartották. Ezekben az évtizedekben alakultak ki a Balaton déli partjára jellemző fürdőtelepek - Balatonbogláron a Jankovich-telep. A korábbi falvak a dombhátakra épültek: a múlt század végéig a tó nem jelentett a halászaton és nádaratáson kívül jelentős gazdasági értéket. Boglárt már 1912-ben - az előző évtizedek munkájának köszönhetően - "gyógyfürdőnek" nyilvánították, ekkor készült el  a vasútállomás közelében az új kikötő. Jankovich László településfejlesztő munkáját a századfordulótól Gaal Gaston földbirtokos, politikus és barátja Sümegi Vilmos lapkiadó és politikus szervezte és irányította. A munkában  méltó társ, a szellemi örököse lett a község akkori fiatal plébánosa, Varga Béla.

Balatonboglár igényes fürdőhely lett, jónevű kereskedők és iparosok lakták, s a nyaralótulajdonosok is önzetlenül segítették a községet. Sümegi Vilmos és Kotsis Iván építészek  neve a legismertebb. A gazdasági válság nehézségei ellenére - Varga Béla kezdeményezésére - templomot, művelődési házat építettek, az utóbbiban községi fürdőt is berendeztek. A művelődési ház épületében működött a II. világháború alatt a  lengyel menekültek középiskolája. A lengyelek mellett  franciákat is befogadott a település. A II. világháború végén másfélszáz zsidó vallású boglárit deportáltak, a községben élőket a harcok alatt kitelepítették. 1948-ban államosították a nyaralókat, feloszlatták a fürdőegyesületeket. Az akkor már országosan ismert Varga Bélát, a nemzetgyűlés elnökét emigrációba kényszerítették.

A tanácsrendszer megszervezése után Balatonboglár gazdasági jelentősége némileg csökkent. A népesedési adatok szerint a múlt század közepétől az első világháborúig a népesség száma ötszörösére nőtt, a két háború között a növekedés üteme lassult (2,6 %), az ötvenes években lényegében stagnált. A mezőgazdaság és az idegenforgalom fellendülése a hatvanas évektől már elősegítette Boglár fejlődését is.  Az ötvenes években alapított Balatonboglári Állami Gazdaság segítségével megszervezték az első betanított kertészeket képző tanfolyamokat (1960). Ez volt az előzménye a mai regionális vonzókörű kertészeti és szőlészeti  középiskolának. A hetvenes években dinamikusan nőtt Boglár lélekszáma, közintézmények, közművek épültek. Nevezetessé váltak a képzőművészet történetében is számontartott boglári kápolna-tárlatok. Szabadtéri előadásokat  szerveztek; néhány szezonban Nyári Színház működött. E két évtizedben a somogyi falvakból sokan települtek a Balaton-partra, új lakó- és üdülőtelepek épültek. A nyolcvanas évek közepére kialakult a mai kisvállalkozók és alkalmazottak rétege, amelynek sorsa a turizmushoz és a mezőgazdasághoz kötődik.

1978. december 31-én Balatonboglár egyesült Balatonlellével. Boglárlellét 1986. január 1-től várossá nyilvánították. 1991 őszén a balatonlelleiek kezdeményezésre különvált a két település, megtartva a városi rangot.1997 októberében bensőséges ünnepségen emlékeztek meg a francia menekülttábor megnyitásának 55. évfordulójáról, amelyen megjelent a francia nagykövet és a francia katonai attasé, s megkoszorúzták az öt évvel előbb felavatott hála-emléktáblát.

Forrás: Somogy Megye Kézikönyve 1998., szerző: Izményi Éva, Vásárhelyi Tibor)

Videók

Utoljára frissítve: 2016. 10. 22. 18:43

Fel