Foglalkoztatottság

Szerző: dr. Bősze Sándor

Az aktív keresők aránya 42,7 %-ról 48,2 %-ra esett 1930-1990 között. Míg a férfiak aránya folyamatosan – összesen 20 %-kal – csökkent, addig a nőké ugyanennyivel emelkedett. Az aktív keresők foglalkozási struktúrája 1949-1990 között látványosan megváltozott. Míg a mező- és az erdőgazdaságban alkalmazottak aránya a 74,7 %-ról kevesebb, mint egyharmadára esett vissza, addig az iparban 13 %-kal, építőiparban pedig majd 5 %-kal emelkedett az ott dolgozók száma. Mindkét ágazatban 1980 és 1990 között valamelyest csökkent az alkalmazottak aránya. A közlekedés, a posta, a távközlés, a kereskedelem területén három és félszeresére, az egészségügyi, a szociális és a kulturális szolgáltatásban dolgozók aránya pedig több mint hétszeresére növekedett.

Utoljára frissítve: 2016. 10. 22. 22:05
Tájékoztatás x
Diákoknak hirdet pályázatot a Somogy Vármegyei Értéktár Bizottság

Fel