A honlap teljes felülete akadálymentes

Az őskortól a honfoglalásig

Szerző: dr. Bősze Sándor


A megye kedvező természetföldrajzi adottságai nem csak az ember megtelepülésének kedveztek, hanem a balkáni és a közép-európai kultúrák helyi keveredésének is. A felső paleolitikum idején (i.e. 15000-8000) megtelepedett, főleg rénszarvasvadászattal foglalkozó ún. gravetti emberek nyomait, a földbevájt kunyhók maradványait, a csonteszközöket és a kövekből pattintott szerszámokat Somogyban is megtalálták a régészek. A Balatonhoz közeli településen (Ságvár-Likas) készített ásatási naplók a magdaléni kultúrához sorolható, immáron az átmeneti kőkorból származó hulladékokról is megemlékeztek. Őseink a mezolitikumban tették meg az első lépést a növénytermesztés és a domesztikáció felé. Ezekben az évezredekben alakultak ki – a cserekereskedelemhez kapcsolhatóan – a későbbiekben szintén gyakran használt, a Kaposhoz, a Sióhoz, a Koppányhoz, a Rinyához, valamint a Drávához, illetve ezek átkelő helyeihez is köthető fő közlekedési útvonalak. I.e.VIII-VI. évezred közötti korszakból származó mezolitikus kő- és csonteszközöket találtak Kaposhomokon. Somogy területét bizonyíthatóan a kései kőkorszaktól kezdve lakja folyamatosan az ember. Az újkőkorban lezajlott ún. neolit-forradalom megteremtette a termelő életmód feltételeit, a földművelést és az állattenyésztést, valamint az ezekhez szorosan kapcsoló iparokat, vagyis a tárolóedények, a vadászfegyverek és a földművelő eszközök készítését. Az i.e. V-IV. évezredben a mai Kaposváron és környékén jelentékeny számú neolitikus település született (pl. Ólaki dűlő). Ugyanilyen korú telep maradványai kerültek a felszínre Andocson, Jután, Zalában, Karádon és Ráksiban. A rézkori változások nemcsak gazdasági élet fejlődésében tükröződtek, hanem a kultúrák találkozásában is. Több i.e. III. évezredi nép emlékeit is megőrizte a megye földje. A régészek a Lengyeli nép (Zala, Kaposvár-Ólak, Csoma-Újtelep, Andocs-Nagytoldipuszta stb.), a Balatoni csoport (Andocs-Nagytoldi puszta, Juta) és a Péceli kultúra (Segesd-Alsóbogát, Gerézdpuszta, Tab stb.) használati tárgyait hozták a felszínre. Ez utóbbi műveltséghez tartozó mediterrán típusú emberek életében már döntő szerepet játszott a nagyállattartás. A Segesd-alsóbogáti ember szarvasmarhát, juhot, kecskét és sertést tenyésztett.

Amikor a korai bronzkorban a helyi rézkori csoportok összeolvadtak a bevándorlókkal, az utóbbiak fejlettebb földművelésen alapuló gazdasága háttérbe szorított az előbbiek állattenyésztő életmódját. A sírokból nagy mennyiségű bronzból készült munkaeszközt, ékszert – s ami jelezte a döntő változást: fegyvert – ástak ki az archeológusok. Ugyanekkor a helyi bronzöntés is megindult. Somogyi területe akkortájt a balkáni eredetű zóki kultúrához tartozott. Az i.e. II. évezredben – ha úgy tetszik – volt egy „somogyi” bronzkori kultúra is, a somogyvári (Somogyvár, Gamás, Karád stb.). Az i.e. XVII-XIV. században, vagyis a bronzkor középső szakaszában, a Dunántúl jelentős részén az állattartó-földművelő, ún. mészbetétes edények népe élt. Ezeknek a többé-kevésbé békés évszázadoknak, valamint a Kárpát-medencén – egyebek mellett a Balaton déli partjai mentén – átvezető kereskedelemi utaknak köszönhetően, e tájon virágzó gazdasági élet volt. Ennek emlékeit őrzik a balatonboglári, a bonnyai, a fiadi, a fonyódi, a karádi, a nágocsi, a vörsi stb. leletek. Amikor a nyugati irányból betörő, ún. halomsíros kultúra népe átvette a terület felett a hatalmat, kezdődött a kései bronzkor (i.e. XIII-IX. század) (Kaposújlak, Kéthely, Somogydöröcske stb.). Ebből népességből alakult ki – a Rajna és az Alpok közti központtal – az urnamezős kultúra.

A régészeti kutatások szerint a La Téne-ből elindult kelták az i.e. VIII. század második felében érkeztek a Dunántúlra. Ez a vaskori népesség, az ún. hallstattiak, a megyében terjedelmes, a dombtetőket kihasználó telepeket hoztak létre, erődítéseket és földvárakat emeltek. Az i.e. III. században a hercuniates nevű kelta törzs telepedett le Balatonföldvár és Fiad környékén, valamint a Kapos folyó völgyében. Nagyberki-Szalacska vasöntő és pénzverő műhely volt a legismertebb kelta telep. Az itt előkerült tárgyak bizonyítják e népesség magas szintű anyagi műveltségét. A szalacskai kelták egyébként olyan népekkel álltak kereskedelemi kapcsolatban, mint a macedónok és az etruszkok.

A virágzó kelta telepeket és földvárakat a római légiók söpörték el. A kelták hatalmának megtörésében fordulópont volt az, amikor ie. 88-ban a római Scipio Asiagenus legyőzte a scordiscus törzset. A rómaiak – Octavianus vezetésével – azonban csak fél évszázaddal később indítottak hadjáratot Pannonia irányába. I.sz. I-III. században e tájon húzódott Felső- és Alsó-Pannónia határa. A Sopianae-Arrabona közötti útra vigyázott a Pelso, vagyis a Balaton délkeleti csücskében a szintén őskor óta lakott Tricciana (Ságvár). A római erőd egy részét 1812-ben megtalálták. Könnyen elképzelhetjük az egykori castrum méreteit, ha tudjuk, hogy falai 1500-2000 embert tudtak befogadni. Somogy megye félszáznál is több településén akadtak az idők folyamán a rómaiak maradványaira. Miután a germán barbárok pusztító betöréseit követően Probus császár uralma alatt, 276 és 282 között újjászervezték Pannoniát, a tartomány mezőgazdasága – köszönhetően a szőlőtelepítéseknek és a Sió csatornázásának – dinamikus fejlődésnek indult.

Egy évszázaddal utóbb azonban már csak névleges volt a provincia római közigazgatása. Ekkorra már meglehetősen sűrűn váltogatták egymást, a zömében germán eredetű barbár népek a megye területén (Attala, Balatonberény, Juta, Tab stb.) is. A hun-kori táskai aranycsat Attila népének emlékét őrzi. A keleti gótok pedig a gyugyi (arany ékszer, lovas sír), a hácsi (arany és borostyán ékszerek) temetőben és a lengyeltóti ún. fejedelmi sírban hagytak nyomot maguk után. Az 546-547-ben – újabb ásatási eredmények tükrében: 527-ben – benyomuló langobárdok a gótokkal és az egykori provincia romanizált lakosságával találkoztak. A langobárdok a Balaton környékén (Vörs) és a megye keleti felében települtek le. A germán törzs, több hozzácsatlakozott néppel, 568 tavaszán elhagyta – átengedve az avaroknak – a Kárpát-medencét. Ezzel befejeződött a különböző germán törzsek majd hat évszázadig tartó uralma. Baján kagán népe – szó szerint – a következő napon bevonult Pannoniába. Az avarok például a mostani Andocs, Csoma, Kapospula, Kaposvár, Somogyacsa, Vörs és Zamárdi környékén telepedtek meg. A szomszédos, immáron keresztény frankok e terület népeinek megtérítésére törekedtek. Az avarok azonban 799-ben fellázadtak a salzburgi érsek térítő tevékenysége ellen. A négy éven át tartó irtóháborúban a Balatontól délre eső területen élő avarokat szinte teljesen kipusztították. A IX. században – mikor megszűnt az avar hatalom – szlávok és elszlávosodott avarok éltek a Frank Birodalom e hűbéres területein.

Utoljára frissítve: 2016. 10. 22. 21:53

Fel