A honlap teljes felülete akadálymentes

A forradalom és szabadságharc

Szerző: dr. Bősze Sándor

Bár a vármegye nemesi közgyűlése az országgyűlésre küldött követeit a Habsburgok iránti hűségre utasította és a nagyobb gazdasági áldozatokra nem mutatott hajlandóságot, a pesti forradalom győzelmének „szomorú” hírére gyorsan véleményt változtatott. A somogyi megyeszékhelyen ezekben a napokban láttak hozzá a polgárőrség szervezéséhez. 1848. március 22-én este a mezőváros polgárai rokonszenv tüntetést tartottak: „Nagy néptömeg hullámzott a város utcáin, minden középületen nemzeti zászlók lobogtak; a posta és a sorsjáték hivatala is a fekete sasát nemzeti lobogóval váltá fel. Este a város fényesen ki volt világítva, a polgárőrség zene mellett járt fel s alá a város utcáin, nagy csoport vidám tömegtől kisértetve, minden arcon öröm és megelégedés volt olvasható” – írta a Pesti Hírlap tudósítója, Xantus János ügyvéd a kaposi eseményekről. Azon nem is lehetett meglepődni, hogy a következő napon a megyegyűlés áldozatok hozataláról határozott, s döntöttek a hetenként összejövő állandó bizottmány megalakításáról. A bizottmány tagjainak jó része gyakorlatilag a vármegye korábbi vezetőiből állott. Köztük volt például a kifejezetten császárpárti másodalispán, Hochreiter Ambrus is.

1848. június 15-én Kaposvárt rendezett tanácsú várossá nyilvánították. A szabadságharc bukását követően azonban a megyeszékhelyet visszaminősítették mezővárossá.

A forradalom, illetve az áprilisi törvények eltörölték a jobbágyságot, s vele egyetemben egy sor feudális szolgáltatást is. 1848-ban 10332 jobbágy és 12853 zsellér úrbéres háztartást írtak össze Somogyban. A megye lakosságának 90 %-a nem nemes jogállású volt. Ezért is üdvözölték lelkesen a márciusi vívmányokat. Mindazonáltal a legértékesebb földterületek továbbra is az egyházi és a világi nagybirtokosok kezén maradtak. A jobbágyfelszabadítás 5559 – átlag 30,5 holdas – jobbágytelket, a művelhető területek 13 %-át érintette. A nagybirtok tehát megőrizte gazdasági fölényét. A volt jobbágyok kezére került föld kevésnek bizonyult a családfenntartáshoz, ezért már áprilisban mozgolódni kezdtek. A tavaszi és nyári föld-, legelő- és erdőfoglalásokról például Nagybajomból, Csokonyából, Komlósdról és Hedrehelyről érkeztek hírek. Az elégedetlenség lecsillapítására Szemere Bertalan belügyminiszter a Dél-Dunántúlra Csány Lászlót nevezte ki teljhatalmú biztosnak.

A vármegyében májusban még csupán a nemzetőrség szervezésének kezdeténél tartottak. A legnehezebb feladatot először is a megfelelő tisztek kiválasztása jelentette. Annál is inkább, mert kevés volt a katonaviseltek száma. Aradi Péter kutatásaiból tudhatjuk meg, hogy a nemzetőrparancsnokok zöme egyáltalán nem volt katona korábban. István nádor július elején nevezte ki az első zászlóaljparancsnokokat, Mihalovits Mihály, Palocsay József és Kiss János őrnagyokat. A megyei nemzetőrparancsnok augusztusban Tallián Károly őrnagy lett. Körülbelül 7000 nemzetőr vigyázta – kétheti váltással – a Gyékényestől Sellyéig húzódó somogyi Dráva-vonalat. A hiányos ellátás és az otthoni nyári munkák nem tették kívánatossá a szolgálatot. A csapatok felfegyverzése szintén nehéz feladat elé állította a megye fiók-bizottmányát. Szeptember elején már nyoma sem volt a kezdeti lelkesedésnek. A községek hiányos századokat küldtek a régiek felváltására. A források sok parancsmegtagadásról és idő előtti távozásról tudósítanak.

Csány László rendkívüli erőfeszítései ellenére sem sikerült a Dráva-vonal – a jórészt csekély katonai erőt képviselő – nemzetőrségre alapozott védelme. A kis számú, de komoly haderőt jelentő sorkatonaság, a többször cserélődő parancsnokaival (Franz Ottinger, Melczer Andor, Teleki Ádám) az élen, viszont politikailag megbízhatatlan volt. Teleki ugyanakkor folytonos hátrálásával lehetővé tette, hogy az ellenség szinte akadály nélkül haladt Pákozdig.

Az 1848 szeptemberében Magyarországra törő Jellačić csapatai somogyi területeken vonultak a főváros irányába, a fősereget maga a bán vezette. Az altábornagy főerejét alkotó hadosztályok parancsnokai nem kisebb hírességek voltak, mint Kempen, Hartlieb és Schmidl tábornokok. Egy kisebb létszámú seregtest pedig Barcsnál kelt át a Dráván. 1848. szeptember 22-én a császári csapatok bevonultak Kaposvárra. Előtte nap zajlott le a szemesi parton, illetve közelében a hadjárat nagy teátrális jelenete, melynek során tulajdonképp a bán becsapta István főherceget, Magyarország nádorát. A többek által is leírt esemény során a két férfiúnak ugyanis itt, a „Kisfaludy” gőzös fedélzetén, kellett volna találkoznia. A bán azonban nem volt hajlandó a hajóra felmenni. Jellačić hadseregének csak egy része volt reguláris – tehát kiképzett és fegyelmezett –, zömében határőr zászlóaljakból álló erő. A csapatok másik része parasztokból verbuvált nemzetőrökből, népfelkelőkből és a szabadrablásra berendezkedett szerezsánokból állt össze. Jellemző, hogy a törzstisztek, sőt maga a bán is csak haramiáknak hívta e népséget, amely élen járt a Zalán és Somogyon végigvonuló sereg rekvirálásaiban és rablásaiban. Batthyány Lajos gróf, miniszterelnök szeptember 13-án népfelkelést hirdetett a Dunántúlra. A somogyiakat ekkor már nemigen kellett ösztönözni. A garázdálkodások mindjobban felháborították a lakosságot. Az első gerillaakció nem is késett sokáig. A somogy megyei népfelkelők szeptember 23-én a Zamárdi környéki erdőből lecsaptak a horvát sereg utóvédjére, melynek soraiban nagy pusztítást vittek végbe. Másnap a szőcsényi erdőben Mesterházy ügyvéd keszthelyi és a környékbeli somogyi falvak nemzetőrei a Kanizsa felől jövő, utánpótlást szállító szekérkaravánt támadták meg. Szintén ezen a napon a marcali piactérre érkezett 24 horvát katonát Stephaits Gáspár gombai birtokos határozott fellépésével egyszerűen lefegyverezte.

A szeptember végére a megye egész területén kibontakozott partizánháború legnagyobb akciója 30-án történt Szőlősgyöröknél. Egy hatszáz katona által kísért hadtáposzlopra csaptak le, Lengyeltóti közelében a vidék felkelői. A horvátok közül 116-an estek el, s 230-an kerültek fogságba. Kétszáznál is több fegyverrel, ruházattal és élelmiszerrel teli szekeret zsákmányoltak a somogyi népfelkelők. Úgy tudjuk, hogy Mérey József alispán szerint a hónap folyamán legalább 1000 halottat számlált a Jellačić-hadsereg. Ekkorra már a somogyiak teljesen az ellenőrzésük alá vonták a megye összes útját.

A késő őszi, harcoktól mentes, nyugodt időszakot nem tudta kihasználni a megyei bizottmány, amely előzőleg a „haza oltárára” felajánlott 200 lovast és 1000 fő gyalogost. Miközben az újoncállítás megyeszerte akadozott a császári hadsereg ismételten megszállta a közeli Muraközt.

1849. január 5-én Nugent tábornok Zala, Burits tábornok pedig tíz nappal később Somogy megszállására indult. A megszállók által a vármegye élére császári biztosnak január 23-án kinevezett Czindery László, a megye volt főispánja nem élvezte a helyiek bizalmát. Erre építve, 1849 tavaszán Kossuth Lajos megbízta Noszlopy Gáspárt a megyei népfelkelés megszervezésével. A két Noszlopy testvérnek, Gáspárnak és Antalnak egy hét leforgása alatt sikerült unokatestvérük, a költő fia, Berzsenyi Antal segítségével 15000 főnyi felkelő sereget toborozniuk. A kormánybiztos május elejére előbb felszabadította Kaposvárt, majd pedig az egész megyét. Az 1849. május 14-i bizottmányi ülés lelkesen fogadta a Függetlenségi Nyilatkozatot. Noszlopy azonnal hozzáfogott a somogyi honvédsereg szervezéséhez; kétezer katonát sikerült július végéig csatasorba állítania. A császári csapatok túlereje elől azonban – négy hónap múltán – kénytelen volt elhagyni Somogyot; augusztusban Veszprémbe, majd Komáromba vonult vissza.

Galéria: Történelmi dokumentumok

Kapcsolódó képek

Utoljára frissítve: 2016. 11. 09. 12:59

Fel