Gál József dr.

Befejezetlen életmű
(dr. Gál József )

"Jó napot Tanár Úr!" Ennek az üdvözlési formának az "eredménye" az, amit a marcaliak ma városuk múltjáról, történetéről tudnak. Ennek a mondatnak köszönhető, hogy a friss diplomás tanár nem hagyta el a számára idegen települést még azelőtt, hogy elkezdte volna pályáját. Gál József 1959 augusztusában érkezett Marcaliba, a gimnázium történelem - földrajz szakos tanárának. Ifjúi hévvel, telve kipróbálandó és megvalósítandó tervekkel.

Módszertani újításokat kedvelő, kísérletező egyéniségének köszönheti, hogy 1963-tól a hagyományos oktatási gyakorlat mellett új távlatok nyíltak meg előtte. Az óráin alkalmazott szemléltető anyagok ugyanis inspirálóan hatottak diákjaira: 1848-ról tanulván egyik tanítványa arról számolt be, hogy a házuk padlásán Kossuth-bankóra lelt. Gál tanár úr így emlékszik vissza a nagyhatású eseményre: "Mindent szemléltetni akartam. Leginkább az volt a lehetőségem, hogy a Magyar Nemzet Történetét használjam, mert ezt tele van hasonmás dokumentumokkal, oklevelekkel, plakátokkal, kéziratokkal. Ezekkel lehetett az órát fűszerezni! Amikor '48-nál voltunk - eszébe jutott az egyik gyereknek, hogy a padláson látott egy Kossuth-bankót. Másnap elhozta. Megcsodáltam, mert még az én kezemben sem volt ilyen. Megtapintottuk, körbe járt a negyven fős osztályban. Mindenki ámulva nézte. És akkor valaki elkiáltotta: ötöst a Bélának! Megkapta. Aztán írt róla valaki egy méltató cikket a faliújságra. Ezzel elindult a lavina: aki hoz valamit, az ötöst kap! Mindenki hozott, amit tudott."
    
Ennek a történetnek a felemlítését azért érzem fontosnak, mert nagyszabású, több mint egy évtizedes tárgygyűjtési hullámot indított el a gimnazisták körében. Ezt pedig kisebb-nagyobb iskolai és községi kiállítások követték, majd 1967-ben iskolamúzeum, 1972-ben pedig városi múzeum létrehozásához vezetett. A tárgygyűjtéssel párhuzamosan a szellemi hagyományok gyűjtésébe is bevonta diákjait Gál József. 1964-ben indult az a több éves országos kutatási program, amely egy-egy megye földrajzi névanyagának összegyűjtését tűzte ki célul. A munka során rengeteg tudást és élményt halmoztak fel a diákok Marcaliról, tanáruk bíztatására hosszabb-rövidebb élménybeszámolókban foglalták össze gyűjtési tapasztalataikat. Az elkészült írások arra ösztönözték Gál tanár urat, hogy diákjaival iskolaújságot indítson, 1969-ben jelent meg az Iskolai Honismereti Híradó első száma, amely a megye első honismereti periodikájának számított, megelőzve ezzel a megyei lapot is. De a tanítványok komolyabb írásművekre is képesek voltak. Az Országos Helikoni pályázatokra jobbnál jobb, arany - ezüst - bronz minősítésű dolgozatok készültek. A tanítványok életére, pályájuk alakulására meghatározó volt történelemtanáruk, többen ma is intenzív munkakapcsolatban állnak vele.
    
A sort Németh Elza és Bokor Zsuzsa 1964-ben, a polgári iskola történetéről írott munkája nyitotta, 1967-ben készültek Laczkovics Anna és Szántai Ida 1848-as témájú dolgozatai. A legnagyobb visszhangot kiváltó pályázat Jáger Márta érdeme, aki 1969-ben mesztegnyői néphitgyűjtéseit mutatta be helikoni aranyérmes dolgozatában. A gyűjtő- és feldolgozó munka az 1970-es évek első felében tovább folytatódott: Rádics Márta Bize hagyományait kutatta, Tomisa Ilona pedig "törzsökös pásztorcsaládokról" készített több mint kétszáz oldalas tanulmányt. Szaktanári segítséggel olyan modern módszertani alapokon állnak ezek a gyűjtések (szalagos magnóval rögzített, fonetikusan, szó szerint lejegyzett adatok), hogy napjainkban is pótolhatatlan forrásértéket hordoznak az adott témakörök kutatói számára.
    
Szinte észrevétlenül lett Gál József a honismeret és a helytörténet megszállott híve. E szemlélet gyökerei - mint mondotta - Debrecenbe nyúlnak vissza, egykori professzorának máig ható útmutatásáig: akárhová megy a tanító, a tanár, az első dolga legyen, hogy megismerje a település történetét; ha nincs, írja meg annak monográfiáját, és ismertesse meg kutatásainak eredményeit diákjaival. A másik indítékot Pestalozzitól kapta: ahhoz hogy a hont szeressük, a hont ismerni kell, „a hon-szeretet alapja a hon-ismeret.”

Ezt az indíttatást tovább erősítették azok a lokálpatrióták, akikkel Marcaliban találkozott. Elvárták tőle, mint történelemtanártól, hogy lakóhelyük neves szülötteiről, a településhez kapcsolódó történelmi eseményekről a történelemórákon is tanuljanak a diákok. És a tanár úrnak nem esett nehezére, hogy ennek az elvárásnak megfeleljen, így a helytörténet, a honismeret bekerült a történelemórák és szakkörök tematikájába is.
    
Az 1960-as években induló megyei honismereti mozgalom egyik alapító tagjának számít Gál József. A Marcali járás első szakreferense volt, de a városkörnyék honismereti munkájának ma is vezető egyénisége. Nevéhez fűződik a Járási Honismereti Híradó elindítása, mely kiadvány speciálisan a Marcali járás településeinek történetét, hagyományait feltáró írásokat gyűjtötte csokorba. Jelen volt az 1970-es évek elején formálódó Somogyi Honismereti Híradó megszületésénél is, s napjainkig folyamatosan tagja a szerkesztőbizottságnak.
    
A gimnáziumban végzett honismereti munka, az iskolamúzeum, majd a községi helytörténeti kiállítások, tárlatok sikere nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Marcali kulturális atmoszférájában egyre erőteljesebbé vált az igazi múzeum létrehozásának gondolata.

Arról faggattam, megragadható-e számára az a pillanat, amikor az "igazi múzeum" gondolata felmerült Marcaliban: "Lehetséges, hogy '65-ben történt. A kedvenc osztályom - mert ilyen is volt – elhatározta, hogy a névnapomra nem tejet vesznek, meg konyakot, hanem megrakják az asztalomat régiségekkel. Ez még ott volt a gimnázium régi épületében, a Mayer-házban, a középső tanteremben. Bemegyek, és látom, hogy az asztal tele van mindenféle anyaggal. Rögtön észrevettem, hogy ott van egy pergamen. Nézem a latin írást: 'Mathias Rex'. A pedellustól kapta az egyik diák. Kérdem, van-e még neki ilyen? A gyerek másnap jött, hogy sajnos nincs több, a padláson voltak ezek az iratok, pecsétviasszal, és azzal gyújtott be a pedellus. Mert az olyan jól égett! Ez csak azért maradt meg, mert ezen nem volt pecsétviasz. Megdöbbentünk. Ez volt a sorsdöntő pillanat! Határoztunk. Ha egy iskolában ilyen iratok között nő fel a gyermek, ha láthat ilyen dolgokat, ha a pedellus is látja olykor-olykor, akkor tudja, hogy mit éget el. Tehát az ilyen tárgyaknak, dokumentumoknak - egy iskolában - folyton a gyerekek szeme előtt kell lennie, mert akkor fogják fel, hogy az érték.
    
Az, hogy múzeum kell, a gimnáziumból indult el. Mi gyűjtöttünk, és ez a szakkörnek is új célt, értelmet adott. Hogy ne csak a szakkörösök tudják, mit ér egy kutyabőr, hanem mind a háromszáz vagy hatszáz gyerek, ahhoz legalább iskolamúzeumra volt szükség. A gyerekek otthonbeszéltek róla. Lassan, beleivódott a köztudatba, hogy tényleg lehetne egy múzeumot csinálni. Marcali ekkor még járási székhelyközség volt, tíz évvel várossá nyilvánítás előtt.

Marcali nagyközség Munkásmozgalmi és Helytörténeti Múzeuma 1972. novemberében nyitotta meg kapuit. Bár az első megbízott múzeumigazgató Gál József volt, a tényleges kinevezésére csaknem két évtized múlva került sor. Így továbbra is a gimnázium tanára maradt. "Én úgy képzeltem el a múzeumot, hogy fél állásban az iskolában, fél állásban a múzeumban lennék. Óriási nyereség, hogy van egy hét-nyolcszáz fős gyűjtőkör, akik hozzák az anyagot. Másrészt bármikor adott a lehetőség, hogy átmegyek egy osztállyal a múzeumba órát tartani. A múzeumot nem úgy képzeltem el, mint egy klasszikus őrző-megőrző szolgálatot, hanem beépítve az iskola munkájába. És ha képzőművészeti kiállítás van, akkor a rajztanár jön egy osztállyal órát tartani, ha irodalmi évforduló van, akkor a magyartanár. Az ismeretterjesztő és gyűjtőmunka eredményeit oda-vissza közzé kell tenni. Ez volt a múzeum-elképzelésem. Az iskolát a múzeum legjobb gyűjtőjének és  felhasználójának tartottam. Ha a gyerek nem találkozik a régi tárgyakkal, akkor el fogja rugdosni a régészeti leletet a szántóföldön, vagy pedig el fogja adni."
    
Gál tanár úr 1976-ban vett részt először Országos Honismereti Akadémián Pécsett, s az itt hallott előadások, beszélgetések megerősítették abban, hogy a kutatómunkát folytatnia kell. Az elhatározást tett követte, és az első világháborús somogyi hadifoglyok történetének feldolgozásával 1983-ban egyetemi doktori fokozatot szerzett. Kutatásaihoz sok segítséget kapott a Somogy Megyei Levéltár munkatársaitól, különösen Szili Ferenc levéltárostól.
    
Ezt követően indította útjára a Helytörténeti Füzetek című kiadványsorozatot. Halaszthatatlan feladatnak érezte, hogy az 1977. óta városi rangú Marcalinak helytörténeti kiadványa legyen. Az első füzetek anyagának összeállításakor szemelvényeket használt abból a kéziratból, melyet - szintén az ő kezdeményezésére - 1969-70-ben Móricz Béla készített a város történetéről, de terjedelmi és szerkezeti okokból mindmáig kiadatlan maradt. Az volt a szándéka, hogy a füzetekben a teljesség igényével feltárja és elemzi a város történetének egyes szakaszait, s ez alapja lehet egy majdani várostörténeti monográfiának.
    
Eredeti célját 1984-ben sikerült megvalósítania, amikor a marcali múzeum fél állású kutatója lett, de tanári pályáját sem kellett feladnia. Majd 1991-től kinevezték a marcali városi múzeum igazgatójává, ezt a tisztséget 1996-ig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be. A város, a városrészek valamint a környező települések történetének feltárását és publikálását tekintette és tekinti ma is fő feladatának. Gál József pedagógusi és kutatói hitvallása, életútja szorosan egybefonódik, egyik a másik nélkül elképzelhetetlen. A kutatás céljának tekinti, hogy új, hasznosítható ismereteket adjon diákjainak, viszont a gyűjtő, kutató munkába aktívan bekapcsolta tanítványait is, hogy ezáltal is ismereteket, tapasztalatokat szerezzenek, s formálódjon személyiségük.
  
"Vallom, hogy tanárként nem szabad „csak” tanítani. Az órán minden kis megjegyzésben ott kell, hogy legyen egy tankönyvön kívüli világ. És erre csak akkor képes az ember, ha úgy is él. A gyerekek érzik ezt. A honismerettel, helytörténettel foglalkozva olyan forgatagba kerültem, amely rengeteg kutatással járt. Ez a legjobb önképzés. Ha az embernek magának kell kiizzadnia azt az előadást, és tudását naponta meg kell védeni tíz vagy húsz éven keresztül, az megmozgatja az energiáit, és közben önálló, szuverén személyiséggé válik.
    
Pedagógiából arra esküszünk, hogy a gyermeket alakítani, formálni fogjuk. Ha nem teszem, akkor tudatlanul el fogja pusztítani pl. muzeális értékeket. Ezért azt mondom, mindenkinek ismerni kell bizonyos dolgokat, éppúgy, mint a kreszt, az egyszeregyet, vagy a 'bötűket'. Nálam nem csak a szakkörös tudta, hogy mi a honismeret-helytörténet. Jelen volt az minden órán. Mindenkinek kell a levegő, az oxigén, ami ebből árad. Nem elegendő, hogy csak az a húsz vagy hetven szakkörös hasznosítsa. Mindegyik osztályban azzal kezdtem a tanítást, hogy fölírattam a füzetbe: 'A történelem az élet tanítómestere.' Fölírtam a táblára is, latinul, bal kézzel! Ez volt az alapelv, a történelem példatára a jövőnknek. Ami a múltban megtörtént, abból rengeteget tanulhatunk, de szolgamódra másolni nem kell, csak annyit vegyünk át belőle, ami a hasznunkra válik.
    
A napjainkban is nagy teherbírású történész, aki folyamatosan rendezi sajtó alá köteteit - egyelőre - befejezetlennek minősíti életművét. Bár a Helytörténeti Füzetek sorozat már a 25. számnál jár, s lassan a Múzeum Alapítvány kiadványai is két számjegyűek, cikkeinek számát sem tudja, még mindig hatalmas mennyiségű anyag vár Gál tanár úr rendszerező, feldolgozó munkájára. Közülük két témát kiemelkedő jelentőségűnek tekint. Az egyik, álmai csúcsa, a legszebb kötet, amit a város kiadhat: Marcali Mohács előtti dokumentumai. A másik pedig Móricz Béla Marcali története című kéziratának sajtó alá rendezése.
(Vidák Tünde néprajzkutató, az egykori tanítvány, a Marcali Helytörténeti Múzeum munkatársa)