A honlap teljes felülete akadálymentes

Polgár Tamás: Egy evangélikus somogyi szabadsághős, Noszlopy Gáspár élete

2020. augusztus 27.

Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc számtalan legendás alakot teremtett a magyar történelmi panteon számára. Számosan életüket áldozták hazánk szabadságáért. A függetlenségi háború vezető politikusai és tábornokai mind-mind ismertek a magyarság körében. Vannak azonban olyanok is, akik „helyben híresek”. Ezek az emberek saját megyéjükben vagy országrészükben vitték végbe kicsiben a csodát. Ilyen volt Noszlopy Gáspár is, aki 1849 tavaszán reguláris katonai segítség nélkül, a somogyi népfelkelésre támaszkodva szabadította fel Somogy megyét és a Dél-Dunántúl egy részét a császári megszállás alól. Ezzel a szabadságharc történetében egyedülálló tettet vitt végbe. Történelmi érdemei mellett, Noszlopyban mai szemmel nézve egy, a cél érdekében mindent feláldozó szabadsághőst láthatunk, aki néha-néha realitást nélkülözően, ábrándjait kergetve, meggyőződésétől vezérelve haladt tragikus sorsa felé. Írásunkkal a kétszáz éve született somogyi mártírra emlékezünk.

Családtörténet, Noszlopy élete a szabadságharcig

Noszlopy Gáspár 1820. augusztus 27-én a Somogy megyei Vrácsikon (ma: Újvárfalva) született Noszlopy Antal és szeniczei Bárány Júlia hatodik gyermekeként. Az evangélikus család a gyermeket nem az anyaegyháznál, a távol eső Vésén, hanem a 8-9 kilométerre lévő csoknyai (1908-tól Mezőcsokonya) református parókián kereszteltette meg augusztus 31-én. A nem törzsökös somogyi Noszlopy család felmenőit Nagy Iván 1346-ig vezette vissza. Noszlopy Kristóf vezérletével a család fegyverképes tagjai részt vettek a Mohácsi csatában is. A nemes Noszlopyak a végvári küzdelmek idején a devecseriekkel együtt Somló várát védték. A reformáció elterjedtével a család elsők között tért át az evangélikus hitre. A XVIII. században vasi nemesekként írták össze őket, Nemesdömölkön (ma: Celldömölk) éltek, ahol Noszlopy János az evangélikus templom építésénél jelentős szervezőmunkát végzett. János fia, Sándor (1739–1804) felvilágosult deista, az ész és a reformok embere volt. A nagyműveltségű jogászember Dukán élt felségével, Berzsenyi Évával. A Noszlopy család Berzsenyi Éva révén került Somogy megyével kapcsolatba. 1802-ben a Berzsenyi-ágról származó somogyi földbirtok mint családi örökség az anyagi biztonság lehetőségét kínálta Noszlopy Sándor jogász végzettséggel rendelkező fiának, Noszlopy Gáspár apjának, Antalnak. Az ifjú jogász Somogy megyében 760 holdat, elhanyagolt birtokot és kúriát talált anyai nagybátyja után Vrácsikon. Noszlopy Antal házasságával somogyi kötődését tovább erősített, mivel a németapáti prédikátor 17 éves lányát, szeniczei Bárány Júliát vette feleségül. Noszlopy Antal lánykérője sem akárki volt. Az akkor már somogyi birtokosként is ismert Berzsenyi Dániel költő kérte meg leendő felségének a kezét.

A házaspár első fiúgyermeke, Antal 1814-ben született. A családi hagyományok, közte a jogi indíttatás, esetében sem múlt el nyomtalanul, a csurgói, kaposvári, soproni gimnáziumi évek után 1830-tól Pesten, majd Zágrábban végezte jogi tanulmányait. Az 1830-as években Somogyban gyakorolta ügyvédi hivatását, majd házassága révén Bihar vármegyébe került, ahol az első aljegyzői hivatalig jutott. Válása után visszakerült Somogy megyébe, ahol nemzetőrtiszt lett. Öccse, Gáspár 1849-es dunántúli hadjárata alkalmával kormánybiztos-helyettes, gyakorlatilag a megye akkori közigazgatási vezetője lett. A szabadságharc után neki is bujdosnia kellett, azonban az 1860-as években azonban már somogyi birtokosként él. Személyes élettörténete még megírásra vár.

A család hatodik gyermekeként született Gáspár a megye első gimnáziumában, a Csurgói Református Gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait (1832–1834). Az iskolát belengő szabad szellemiség, Csokonai ihletése valószínűleg hatással volt az ifjú Noszlopyra is. Két év csurgói diákság után a megye központjába, Kaposvárra vitte a család a fiút. Gáspár 1837-ben itt fejezte be középiskolai tanulmányait. A jogászéveit Pesten megkezdő fiatal 1839-től Pápán folytatta tanulmányait. Pápai évei alatt nem volt a konviktus lakója, magánháznál élve nagyobb szabadságot élvezhetett.  Noszlopy magatartására jellemző, hogy a két pápai éve alatt 54 alkalommal állott a diákokból álló fegyelmi tanács előtt. Mindezek ellenére 1841-ben elvégezte Pápán jogi szemesztereit. Gáspár – ezt követően –, bátyjával ellentétben nem hagyta el Somogyot, hivatali pályáját a megyei közigazgatás lépcsőfokain haladva építette. 1846-ban a Kisgombán 53 holdon gazdálkodó (kisbirtokosnak mondható) Noszlopy Gáspárt a Marcali járás másod-alszolgabírájának választották. A kisbirtok és a hivatal csekély jövedelme miatt Noszlopy takarékos életvitelre kényszerült. Valószínűleg a hivatala és a kevés jövedelem meghatározottsága mentén telt volna el élete, amennyiben nem jön a szabadságharc.

Noszlopy Gáspár a szabadságharc időszakában, regényes élete a tragikus végig

Az 1848. március 15-én kitört pesti forradalomról Somogyba először 16-án Kacskovics Ágoston, az Esterházy uradalom – mai kifejezéssel – jogtanácsosa adott hírt. A somogyi országgyűlési követek 17-én értesítették a megyét. Somogy március 23-án tartotta rendkívüli közgyűlését, melyen nemesei osztatlan örömmel fogadták a márciusi vívmányokat. Noszlopy, mint szolgabíró járási kerületében ismertette a fejleményeket, a jobbágyokat a megszűnő robotkötelezettséggel bíztatta. Somogyot azonban nemcsak ezek a dolgok izgatták és veszélyeztették. A megye és az ország határát jelentő Dráva-vidék védelme, hazánk szempontjából is fontos volt. Az áprilisi törvények szellemében felállítandó nemzeti őrsereg szervezése a megye szolgabírói karának, így Noszlopynak is a legfontosabb feladatává vált. Maga Noszlopy is több hetet töltött 1848 júniusában nemzetőreivel a megye déli határain. 1848 szeptemberében az önkéntes mozgó nemzetőrség szervezésében is oroszlánrészt vállalt. Innét számíthatjuk hősünk katonai pályafutását. A megyébe betörő, és szeptemberben átvonuló horvát haderő elleni gerillaharc tapasztalatai jelentették az első ilyen fajta küzdelem élményét Noszlopy számára. A horvát hadak elvonulása után viszonylag békés időszak következett Somogyban, melynek a császári hadak 1849. januári bevonulása vetett véget.

Noszlopy 1849. január végén néhány hetes bujkálás után a kormány után ment Debrecenbe. Az akkori közlekedési viszonyokat, és a háborús időszakot tekintve ez bátor döntés volt. Családját is hátrahagyva, Noszlopy a debreceni kormánnyal közösséget vállalva egész korábbi életét kockáztatta. Ez a döntés is elhivatottságát és megszállottságát mutatja. Debrecenben a két testvér, Antal és Gáspár egymásra talált, napjaik a Dunántúlról érkező hírek elemzésével, és egy felszabadítási terv kidolgozásával teltek. A kapott hírek alapján azt készítették elő, hogy miként tudnának egy helyi népfelkelést indítani, és ennek segítségével felszabadítani a déli országrészt. Kossuth március 10-én jóváhagyta elképzeléseiket, és katonailag Perczel Mór alá tartozóknak nyilvánította őket. A szabadságharc győztes csatái (a dicsőséges tavaszi hadjárat) a közhangulatot is megváltoztatták. Noszlopy Somogyból, Tolnából is kedvező híreket kapott. Áprilisban elérkezettnek láttak az időt, hogy immár kormánybiztosi kinevezéssel a birtokában visszatérjen Somogyba. Kísérőivel április 19-én Bajánál léptek a Duna jobb partjára, 24-én pedig a Tolna–Somogy határán lévő Nagyberkiben voltak. Innét továbbvonulva Noszlopy Marcaliból szervezte meg a somogyi népfelkelést, melynek eredményeként május 1-én a megye központjába, Kaposvárra vonultak be a felszabadító erők. Az 1849. május–júliusi időszakban a Dél-Dunántúl számos települése Noszlopynak és katonáinak köszönhetően magyar kézre került, azonban a Somogy körüli vármegyék nagy része továbbra is császári-királyi kézben maradt. Noszlopy, mint „tisztalelkű forradalmár” a Somogy vármegyében szolgáló császári érzelmű hivatalnoki kart lecserélte, számosakat börtönbe is juttatott. Hivatali működése során a megye nemesi családjaival, számos meghatározó embereivel került konfliktusba. Több olyan rendeletet, pamfletet adott ki, melyek már köztársasági érzelmű vagy éppen szocialisztikus tanokat hirdettek. Forradalmisága, radikalizmusa ekkor már vitathatatlan volt.

A szabadságharc további hadműveletei Somogyot sem kímélték, 1849. július végén elérte a megyét a császári hadsereg betörése. Noszlopy seregét Szemesnél (1912-től Balatonszemes) átkelve a Balatonon Balatonfüredre vitte, majd Veszprémben Komárom felé útjára bocsátotta az által szervezett 127. honvédzászlóaljat. Ő maga a Balaton déli partján a fonyódi hegyekben bujkálva várta szabadságharc végét. A két Noszlopy fivér a fonyódi hegyeket stratégiai szempontból nagyon fontosnak tartotta. 1850. áprilisi elfogásáig több helyütt felszabadító mozgalmat igyekezett szervezni. Legendája ekkor teljesedett ki. Első elfogatásából Pestről 1850. május 12-én sikerült megszöknie. Ezután tovább szervezte földalatti mozgalmát, melynek során Ferenc József elfogatását is tervbe vették. A Noszlopy után nagy erőkkel nyomozó rendőrség 1852 novemberében Budán fogta el őt. Azonosítását az ekkor már Budán élő somogyi főorvos Csorba József tette meg. A halálos ítéletet 1853. március 3-án hajtották végre az egykori kormánybiztoson. Nyolc másik kivégzett társával közös síremléke ma a Kerepesi temetőben látható.

Noszlopy Gáspár nevét ma Kaposváron utca őrzi. Marcaliban és Kaposváron középiskolája viseli nevét. A kaposvári középiskola kertjében található mellszobornál minden évben megemlékezéseket tartanak.

Noszlopy szabadságharc utáni életéről és a császár ellen tervezett merényletről fim is készült Élve vagy halva (1979) címmel.

Irod.: Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár (1820–1853). Kaposvár, 1987. Somogyi Almanach, 43–44.


Fel