A honlap teljes felülete akadálymentes

Troszt Tibor dr.

(1947. 05. 01. - 2007. 12. 28.)

Újságíró, szerkesztő


(Nagyberki, 1947. máj. 1. – Kaposvár, 2oo7. dec. 28.)


Debrecenben szerzett középiskolai tanári diplomát, magyar-történelem szakon. Később a filozófia szakot is elvégezte, e tudományágból védte meg doktori dolgozatát. Első munkahelye a Somogyi Néplap Szerkesztősége volt, ahol a kulturális rovatot vezette. 1976-ban nevezték ki a Dél-Balatoni Kulturális Központ élére, melynek első igazgatója volt. Pályája további állomásain a megye művelődésügyének irányító posztjain dolgozott a megyei tanács, illetve a pártbizottság apparátusában. 1989. márc. 1-jétől 199o. ápr. 14-ig főszerkesztője volt a Somogyi Néplapnak. A Somogyi Hírlapnál szerkesztőként és munkatársként dolgozott 1996-ig, amikor betegsége miatt nyugdíjba kényszerült. Ezt követően óraadó tanár volt a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának kommunikáció tanszékén. Szépirodalmi munkásságot is folytatott: több elbeszélése jelent meg folyóiratokban. A kaposvári Keleti temetőben nyugszik.

Nekrológ, amely megjelent a Somogyi Honismeret 2008/1. számában

Az alábbi életrajzot Troszt Tibor 2004-ben készítette a Kaposvári Egyetem óraadó tanáraként.

Név: dr. Troszt Tibor
Születési hely, idő: Kaposvár, 1947. május 1.
Anyja neve: Wéber Mária
Családi állapota: nős
Foglalkozása: nyugdíjas, szellemi szabadfoglalkozású: főiskolai oktató, újságíró, szerkesztő
Szakképzettsége: magyar-történelem szakos középiskolai tanár, filozófia szakos előadó
Házastársa: dr. Troszt Tiborné, Török Éva, középiskolai tanár
Gyermeke: Troszt Éva, szociálpolitikus (unokái: Száler Attila és Száler Zsófia)
Lakóhely: Kaposvár
Kitüntetések: Szocialista Kultúráért (1974), Somogy Megye Közművelődési Díja (1985), Somogy Megye Újságírói Nívódíja (1992)

Nagyberkiben nevelkedtem, ott végeztem az általános iskolát, s onnan jártam Kaposvárra, a Táncsics gimnáziumba. Középiskolás koromban irodalmi színpadot vezettem a falumban, s akkor jelentek meg első írásaim a Somogyi Ifjúságban. Jeles eredménnyel érettségiztem, s a debreceni egyetemre vettek fel. Egy tanéven át tanítottam a Tolna megyei Gyulajban; 1971-ben végeztem a KLTE bölcsészkarán, jeles eredménnyel. Az utolsó évfolyamot egyéni levelezőként fejeztem be, ugyanis 1969-ben a Somogyi Néplap főszerkesztője meghívott munkatársnak (a vakációk idején már a szerkesztőségben dolgoztam), s 1971-ben kinevezett a kulturális rovat vezetőjének. Emellett foglalkoztatott a színjátszás is, az akkor már országos hírű Fonómunkás Kisszínpad mutatta be egy riportjátékomat, továbbá színpadra írtam át Madách Civilizátorát, Csokonai Dorottyáját. Vonzó lett a közművelődés gyakorlata, ezért vállaltam el 1976-tól az új siófoki kulturális központ igazgatását. A megye kulturális életében több pozíciót is betöltöttem – mindig felkérésre, vagy jelöltséget vállalva – szuverén döntéssel, kompromisszumkényszer nélkül. 1971 és 1988 között voltam a megyei tanács művelődésügyi osztályvezető helyettese, majd az MSZMP megyei bizottságának propaganda- és művelődési osztályán osztályvezető-helyettes, osztályvezető, majd megyei titkár 1988-ban.
A közéleti szerepvállalás során mindig mértékadó volt számomra Démokritosz aforizmája: „Ha vezető leszel, megmondom ki vagy”. Régtől fogva foglalkoztatott a filozófia; posztgraduálisan végeztem az ELTE filozófia szakán. Kitüntetéses oklevéllel, 1983-ban; a filozófiatörténetből szereztem doktori címet kiválóan megfelelt minősítéssel 1986-ban. A publikálást egyébként sohasem hagytam abba. 1989-ben a megyei párttestület titkos szavazással választott a két jelölt egyikeként a Somogyi Néplap főszerkesztőjévé. A „médiaháború” kaposvári eseményei során, céltábla lett a személyem a korábbi pártfunkciók miatt. A szerkesztőségnek tartozva felelősséggel, felajánlottam lemondásomat, ám a lap munkatársai nyílt szavazással, egyhangúlag újra megválasztottak, s ezt a lapban személyes aláírásukkal is hitelesítették. Az 1989-ben átvett újság példányszáma 53.000 volt; néhány hónap alatt elértük a hatvanezres „lehívást” is. Osztozva a megyei sajtó kényszerű privatizálásában, a szerkesztőség többsége az Axel Springer médiaház mellett döntött. 1990 húsvétjén jegyeztem utoljára főszerkesztőként a Somogyi Néplapot (58.700 példányban), ám a Hírlapnál a főszerkesztőséget már nem vállaltam el.
Közrejátszott ebben erősödő szívbetegségem is. Igen jóleső volt, amikor Komáromi Gabriella főigazgató 1993-ban felkért arra, hogy vállaljak részt a szerveződő kommunikáció tanszék munkájából. A közélettől egyre inkább visszavonulva, egyre fontosabb lett számomra a katedra, az újságíróképzés. A munkatársi, rovatvezetői, főmunkatársi, főszerkesztő-helyettesi és főszerkesztői tapasztalatok „szervesíthetők” az elméleti anyaggal, anélkül, hogy az egyik helyettesíthetné a másikat. Tanítok műfajismeretet, társadalmi kommunikációelméletet, kiadványszerkesztést (korábban tanítottam kulturális újságírást és művészetkritikát is.) 1995-ben szívműtéten estem át, ezért 1996-ban leszázalékoltak; búcsút mondtam a napi szerkesztésnek (minden szempontból fájó szívvel); nagy örömömre a tanszék visszavárt. A képzés első számú feladattá lett, az alkalmi publikálás illetve kiadványszerkesztés mellett; ma már inkább előtt. Visszavártak azóta is, amikor a helyettesítéssel nem kevés gondot okoztam a gyakori kórházi kezelés miatt. Számomra több mint egy évtizede irányadó immár Max Weber ama gondolata, miszerint: a katedra nem a politikai propaganda helye, ez azonban nem zárja ki azt, hogy a politika természetét megvizsgáljuk. Az oktatással kapcsolatosan egy tervet erősítek magamban, egy segédanyag elkészítését, amely kiegészítő jegyzetként bevezetőül szolgálna, a tömegkommunikáció elméletéhez és a sajtóelemzéshez. Ez ma már leginkább egészségi állapotomtól függ, s reményt ad, hogy szakorvosaim szerint a lehetőségekhez képest „stabilizálódni” látszik. Így vált és maradt számomra az „aktív nyugdíjas” óraadói feladatkör, igazolva azt, hogy a szellemi szabadúszó számára is fontos a biztos „kikötő”. Ez nekem a kommunikáció tanszék. Köszönet érte!

Publikációs tevékenységemet – a mennyiségi hivatkozást zárójelbe téve – négy szempontból kívánom bemutatni, illetve jelezni.

1./ A szerkesztőségi feladatkörökben a megyei napilapnál dolgozó újságíró minden műfajban „kipróbálhatta” magát. (Egykor.) Hozzám a riport, a portré-riport, a portré-interjú, az esszé, a művészetkritika és a tárca állott (és áll ma is) a legközelebb. Írásaim hetilapokban, periodikákban, alkalmi kiadványokban, katalógusokban is megjelentek.

Rendszeresen illetve esetenként publikáltam a Somogyi Néplap (1969-1975; 1989-1990. közötti évfolyamok, a Somogyi Hírlap (1990-1995. közötti évfolyamok), a Dunántúli Napló, az Esti Hírlap, a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap című napilapokban; a Szabad Föld, a Köznevelés, a Képes Újság, az Ország Világ, a Nők Lapja és a Magyar Ifjúság című hetilapokban; a Somogy, a Jelenkor, a Fotó, a Társadalmi Szemle, a Népművelés, a Hazánk és a Múzsák című folyóiratokban.

2./ A Somogyot bemutató kulturális esszék, dolgozatok: Idegenforgalom és közművelődés, in: Studium Historicum Simighiense 1./ Szerk.: Kanyar József és Troszt Tibor, Kaposvár, 1978; A megye művelődéséről c. fejezet, in: Somogy megye, a Magyarország megyéi sorozatban, Kossuth Kiadó, 1985; Kistérségeket bemutató esszék a Magyarország kisrégiói sorozatban, in: Pogány völgye (1999), Csurgó és környéke (1999), Dráva mente (2000), Nagyatád és a Rinya mente (2000) c. kötetekben, Szerk.: Izményi Éva, CEBA (Közép-Európai Üzleti Szövetség) Kiadó gondozásában; Kistérségek és települések kulturális értékeit bemutató írások, in: Vendégváró Somogy, szerk.: Dávid János Well-Press Kiadó, Miskolc, 2000.

3./ Művelődés- és filozófiatörténeti tanulmányok: Árkádiában éltek ők is – Barátság egy pör árnyékában, Somogy, 1973; Remeték kora, Somogy, 1981. 3. sz.; Árkádia peremén, in.: Árkádia peremén. Írások a művelődés és tudománytörténet köréből. Szerk.: Kővágó Sarolta és Paál László, Kaposvár; 2003. A praxis terjedelme c. egyetemi doktori disszertáció, 1986. (kéziratként a Megyei és Városi Könyvtár kézirattárában hozzáférhető példány) A frankfurti iskola manifesztumának időszerű kérdései. In: Erkölcs és változás, Kaposvár, 1994.

4./ Az általam vagy közreműködésemmel szerkezetett, (az arculattervezésből is részt vállalva) készült kiadványok közül háromra utalok; a legelsőre: VI. Dunántúli Színházi Találkozó, Kaposvár-Zalaegerszeg, 1972; a legnagyobb kihívást jelentő, csaknem ezer oldalas munka: Somogy megye kézikönyve, a Magyarország Megyei kézikönyvei sorozat 14. kötete, CEBA Kiadó, 1998. (Az átdolgozott második kiadás 2004-ben jelent meg, Bunovácz Dezső szerkesztésében, (a szerkesztőbizottság tagja voltam), s a legnagyobb szakmai sikert aratta a Három évtized a somogyi erdőkben, SEFAG Rt., Kaposvár, 2000. A jubileumi kötet az európai gazdasági és üzleti évkönyvek németországi versenyén a 7. helyezést kapta.


Fel