A honlap teljes felülete akadálymentes

Horgas Béla

(1937. 11. 29. - 2018. 05. 05.)

Költő, író, szerkesztő, publicista.

Horgas Béla Homokszentgyörgyön született 1937. november 29-én Horgas János és Kovács Gizella gyermekeként.

1956-ban elektrotechnikusi oklevelet szerzett. 1956-1958 között a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult, ám félbehagyta tanulmányait, 1961-től az ELTE magyar szakán volt hallgató, 1965-ben szerezte diplomáját.

1960 óta publikál szépirodalmat, verset, prózát, értekezést. 1965-ben jelent meg első verseskötete a Nevetni, sírni című. 1965-1988 között a Gyermekünk című pedagógiai folyóirat munkatársa volt. A Liget folyóirat és Könyvek főszerkesztőjeként dolgozik. 1988-ban feleségével, Levendel Júliával együtt létrehozta a Liget Műhelyt, mely könyvkiadóként is funkcionál.

Gyakran meseelemeket használ fel, a gyermekvers játékosságából sokat tanul. Maga is ír meséket, gyermekverseket. Sétalovaglás (versek, 1969) című kötetéből a költői világkép módosulása verseinek poétikáját is megváltoztatja. A versbeszéd utalásossá, áttételessé válik, a költő távoli dolgokat asszociál. Több prózakötete is megjelent (Címkeragasztás, 1976). Mammutfogak (1980) címmel verseit és elbeszéléseit adta ki. Irodalomtörténeti, esszéírói munkásságából kiemelkedik József Attila világképéről írt könyve (A szellem és a szerelem, 1970) és műelemzés-kötete (Nyomolvasás, 1978). Csokonai Vitéz Mihályról kismonográfiát írt (1988).

Forrás: Wikipédia


Fel