A honlap teljes felülete akadálymentes

Böhönye

 

Településtörténet

Böhönyét honfoglaláskori településként tartják számon, mégpedig a Bő nemzetség területeként. Nevét - Byhenye alakban - először az 1536-os adólajstrom említette, mint a zágrábi püspök birtokát. Később a Festetics családhoz került, s évszázadokon át ők voltak  a földesurai. A község lakói 1730-ban  református iskolát, majd harminc évvel később katolikus iskolát alapítottak, melyek egészen az e század közepén végrehajtott államosításig működtek. A reformátusok 1748-ban próbáltak először templomot építeni, ám az csak a türelmi rendeletet követően, 1783-84-ben készülhetett. A katolikus felekezet 1760-65 között építette meg a maga templomát.  1794-ben olyan kiváltságot kapott a település, amelynek köszönhetően évente négy országos vásárt tarthattak.

A XIX. század második évtizedében már mezőváros volt, s akkortájt telepítette be az uraság a cseh épület-iparosokat, akik a mai Ady Endre utca akkori területén építették házaikat. Azóta teljessé vált az asszimilálódás, jelenleg csak a családnevek jelzik az egykori származást; Böhönyén negyven-ötvenre tehető azon családok száma, akiknek ősei cseh szakmunkások voltak. 1876-ban alakult meg az első olvasókör, 1890-ben pedig az önkéntes tűzoltóegylet, melyeket a századfordulótól további egyesületek követtek. Említésre méltó a tízes évek gazdaköre és kaszinója, de voltak böhönyei tagjai a Magyarországi Építőipari Munkások Országos Szövetségének és a Magyar Parasztszövetségnek is.

1914-ben a mainál jóval  népesebb volt a lakosság: meghaladta a háromezret. Háromnegyed részük katolikus, negyed részük a  református vallást gyakorolta. A település akkor már rendelkezett vasútállomással, postával és távíróval. A két világháború között jelentős volt a fellendülés, a lakók 25 százaléka iparos mesterként dolgozott, akik közül 140-en megalakították a Böhönye és Környéke Ipartestületet. Jellemző volt a mezőgazdaságot kiszolgáló ipar jelenléte, így nem hiányoztak a kovácsok, a szíjgyártók, a bognárok. Simonyi István téglagyára a húszas évektől működött, ma csak a kémény meredezik árván. Az állami téglagyárak előretörése a hetvenes években a kis üzem végét jelentette. Jelentős vállalkozásként termelt a két háború között Németh Ferenc "cementgyára" is; mely hídgyűrűvel, kútkávával, cementlappal látta el a környéket. A század első felében őrölte a gabonát a grófi gőzmalom, amit később fonodának használtak, ma raktárépület. Negyedszázada leállt a Simonyi-malom is. A környék szilvafáinak gazdag termését dolgozta fel a hajdani aszalóüzem, s a szeszfőzde, az utóbbit 1994-ben zárta be a tulajdonos önkormányzat, fenntartása veszteséges volt.

A második világháborút követően a Festetics kastélyba Szövosz iskola költözött, amit 1951-től 1955-ig a mezőgazdasági szakiskola követett, ma pedig a termelőszövetkezet irodáinak ad helyet. 1952-ben tangazdaság alakult Terebezd- pusztán, ebből fejlődött ki később a sertéstenyésztő és hízlaló vállalat, majd az állami gazdaság. Az 1946-ban megszervezett Áfésznek ma nyolc környező településen 18 egysége működik. Az első termelőszövetkezeti csoport 1950-ben alakult, amit 1951-ben már tizenkettő követett. A mezőgazdaság szocialista átszervezése valójában hanyatlással járt: az állatállomány lecsökkent, számtalan család elhagyta a falut, a puszták elnéptelenedtek, a lakosság száma ezerrel lett kevesebb. Hiába fordult meg később a folyamat, az elköltözők nem települtek vissza.

Forrás: Somogy Megye Kézikönyve 1998., szerző: Izményi Éva

Utoljára frissítve: 2016. 10. 22. 18:55

Fel