Istvándi

Heraldikai leírás

Vágással kettéosztott álló csücsköstalpú pajzs, melynek felső része hasítással további két mezőre van osztva. A pajzs első vörös mezejében arany kehely, fölötte arany kereszt lebeg. A második zöld mezőben hegyével felfelé, élével balra fordított ezüst ekevas lebeg. A címer alsó kék mezejében öt zöld domb fölött középen vörös nyolcküllős kocsikerék látható.
 

Magyarázat

A hagyomány szerint a település kezdetben öt dombra épült, a címer alsó kék mezejében szereplő öt zöld domb erre kíván emlékeztetni. A vörös nyolcküllős kocsikerék mint a cigányság hagyományos jelképe a helyi cigány lakosságot szimbolizálja. A címer felső részében szereplő két elem a lakosság vallásosságára utal, a kehely a reformátusokat, míg a kereszt a katolikusokat jelképezi. Az ekevas a település korábbi pecsétjeiben is szerepelt már, így a jelenlegi címerben való feladata, hogy egyrészt megjelenítse a történeti múltat, másrészt, hogy utaljon a lakosság ősi foglalkozására, a mezőgazdasági termelésre.

 

Utoljára frissítve: 2016. 09. 13. 12:24
Tájékoztatás x
Diákoknak hirdet pályázatot a Somogy Vármegyei Értéktár Bizottság

Fel