A honlap teljes felülete akadálymentes

Lőrincz Sándor: Stephanus-díjas Fésűs Éva meseíró

„Hagytam magam vezetni…”

Stephanus-díjat kapott Fésűs Éva, Kaposvár meseíró díszpolgára, Somogy művészeti díjasa, aki számos mese és rádiójáték, s két tucat könyv szerzőjeként ismert. Tüskeböki, Toportyán Tódor, Aranypofácska, Csupafül, Ajnácska – néhány kedves figura, akik neki köszönhetik, hogy bekerültek a gyermekirodalom tündérkertjébe, de említhetném a több kiadást megért Ezüsthegedűt vagy A palacsintás királyt is, amelyen generációk nevelkedtek. A palacsintás király az egri Gárdonyi Géza Színház műsortervében szerepel, az Ajnácskát pedig a kaposvári Csiky Gergely Színház mutatja be, amely már játszotta A palacsintás királyt. Rátóti Zoltán igazgató azt tervezi, óvodákba, iskolákba is elviszik a Fésűs meséket, amelyekből szeretne mielőbb hangoskönyvet készíteni. A ceglédi születésű, friss Stephanus-díjas író nyugdíjazásig gyors- és gépíróként dolgozott; matuzsálemi kort megért gépén lekopogtatott meséinek többségéből rádiójáték lett.

A Stephanus-díjat olyan szerzők kapják, akik műveikben az egyetemes keresztény-európai kultúra értékrendjét közvetítik. Ön soha nem rejtette véka alá hitbéli meggyőződését – ezt tükrözik versei, meseregényei is –, s az egykori rádiós szerkesztők és kiadóvezérek elől sem titkolta el: egyházi gimnáziumba jár a fia, a Mikulás nem Télapó, a karácsonyfa pedig nem fenyőfa…

– Kisgyerekként beleszülettem egy szeretetteljes, hívő családba. Később, Vácon, a Karolina iskolában pedig apácák tanítottak. Kegyelemként éltem meg, hogy katolikusként nem kellett keresgélnem, milyen úton induljak el, és hitemet következetesen képviseltem mindig. Isten védelmét érzem, így mindenkor bátran vállalhattam meggyőződésemet. Gondolom, sokkal nehezebb lehet azoknak, akik nem „készen” kapják a hitüket, hiszen rövidebb-hosszabb ideig tartó, vargabetűkkel tarkított útkeresés vár rájuk, míg rájönnek létük értelmére. A lelki érettség viszont további pluszt jelenthet számukra.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének tulajdonosa, de a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) életműdíját is megkapta. Ez év januárjában pedig a Somogy Megyei Közgyűlés legrangosabb kitüntetését, a Pro Comitatu Somogy díjat vehette át mesékből szőtt életművéért. Mi hiányzik még ebből az életműből?

– Már így is túl sokat kaptam. Sokszor érzem úgy, nem is igaz, ami velem történt; minden olyan mesés. Soha nem vágytam sikerre, elismerésre, csak azt a kis talentumot, amit Istentől kaptam, próbáltam kamatoztatni. Kamaszként elég komoly verseket írtam, de az Úristen leleményes, arra irányítja teremtményét, ahol hatásosabban tevékenykedhet, ezért tett meg mesemondónak. Az Ezüsthegedű című mesémben a tücsök, aminek a képe a közelmúltban felkerült a kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár gyermekrészlegének a falára azt ciripelte önmagáról: „nem baj az, ha őt sose látod, csak a dal tegye még szebbé a világot.” Én is tücsök módjára szerettem volna muzsikálni a szavaimmal.

Legnépszerűbb meséjéből, A palacsintás királyból nagy sikerű film született, parádés szereposztással. Most, hogy újranéztem, magam is megdöbbentem, a három T időszakában miként lehetett ennyire politikus mesét bemutatni… Nem volt elég éber a hatalom, vagy becsukta egyik szemét?

– Soha nem politizáltam tudatosan a mesékkel, az engem csak zavart volna, de elárulom, hogy mégis jelentkezett egy kis galiba a filmforgatáson. A palacsintás király egyik jelenetében ugyanis azt mondja a Greguss Zoltán alakította Tóbiás király a gonosz szakácsnak, Derelyének, akit Kaló Flórián játszott: „ha ez sikerül, akkor elrendelem, hogy minden konyhakredencen állítsák fel a mellszobrodat”. Szerettek volna változtatni a szövegen, én viszont ahhoz ragaszkodtam: vagy kitörlik teljesen a kifogásolt részt, vagy így marad. És maradt az eredeti jelenet. Különben is Greguss szájmozgására nem lehetett volna más, új szöveget írni. Én elsősorban gyerekeknek szántam a meséimet és az egész gyermekirodalmat szerettem volna tisztán megtartani, mert a politika már nem az a tiszta államtudomány, mint ami valaha volt; most inkább hatalmi játék, amit a fejünk felett játszanak.

Ahogy Rippl-Rónai pasztellképeit, Szász Endre festményeit, úgy a Fésűs meséket is hamisították egy időben. E tény szomorú, de most is előfordul, hogy a meseíró-pályázatokra plagizált alkotások érkeznek – gyerektől, felnőttől. Ilyen szegényes a fantáziánk?

– A kényelemszeretet is benne van ebben, s a cinkosság: talán nem derül ki a hazugság. Saját meséim átformálásán én is megdöbbentem, és szóvá is tettem, mint ahogy az egyik színház a beleegyezésem nélkül mutatta be A palacsintás királyt. Nem a kaposvári volt, ők tisztességesek. Hosszú levelezésbe fogtam az igazgatóval; főleg azért, mert túlságosan elferdítették. Nem véletlenül jelent meg róla Zabagép-király címmel egy kritika. Teljesen tönkretették az eredetit, így nem is vettem részt a bemutatón. A fantáziátlanság is valós jelenség, amely a készen kapott vizuális információval, a számítógép előtt töltött idővel magyarázható. Én ugyan digitális analfabéta vagyok, de sajnálom, hogy a fiatalok képzelete beszűkült, s vele együtt szegényedik a szókincsük is. Az is lehet, hogy igényük sincs a fordulatos, titokzatos mesékre. Lehet, hogy már a szüleiket sem érdekelte a szépséges magyar népmesekincs vagy a Grimm testvérek, és a nagy dán meseíró, Hans Christian Andersen művei.

Egyik beszélgetésünkkor megjegyezte: minden emberrel, a jobb- és a baloldaliakkal is, örömmel szorít kezet, csak egyet kér: legyen tiszta. Szeretem ezt a mondatát, hiszen nemcsak karakánsága, mély istenhite, hanem nyolc évtized bölcsessége is benne van…

– Kétféle embert ismerek: jó embert és tévedő embert, mert ő sem rossz, csak téved. Lehet, hogy nem helyes, de én nem tudok emberekre haragudni azért, mert másképpen gondolkodnak. Sőt, fiatal koromtól kezdve érdekel azok véleménye, felfogása, akik másképpen vélekednek, mint én, mert úgy érdekes és szép az élet, ha többféle szín jelenik meg benne. A mezőn is sokféle virág pompázik, a Jóisten sem egyformára teremtette őket, mint ahogy az állatokat sem. Össze kell hangolódni a szeretetben. Ez a titok. Addig nem lesz egyetlen ember sem jó, amíg nem néz szembe önmagával, és fel nem fedezi önmagában a rosszat, s nem próbálja kiszedni a tüskét. Nem a tömeg, hanem az egyes ember teheti szebbé a világot.

Három gyermeke, tizenkét unokája, kilenc dédunokája van, s májusban érkezik a tízedik. Gondolom, húsvétkor különösen kijutott nekik a szeretetből és a mesékből, hiszen elég sok története szól a nyulakról…

– Korábban gyakrabban ünnepeltünk együtt, de mára nagyon szétszóródott a család. Németországban él három unokám, akiket évente egyszer látok, az itthon lévőkkel, a Tahitótfalun, Délegyházán, Budapesten és a közelemben élőkkel szerencsére gyakrabban találkozunk. Korábban a mackó volt a sláger, egy idő után viszont a nyulak törtek elő meséimben. Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy én is nevelgettem egy időben élő nyuszit. Szeretnivaló állatok ők is, így született meg a huszonkét részes Csupafül-mesesorozat, s A csodálatos nyúlcipő, amelyekért életem első rádiós nívódíját kaptam.

Néhány éve azt mondta, nem ír sem verset, sem mesét, hiszen fél lábbal már odaát van. Elmélkedik, imádkozik; a hit titkait kutatva, bölcs gondolatokat vet papírra, s a túlsó partra való átmenetre koncentrál. Akkor egy kicsit megdöbbentem, meseíró nem mondhat, nem tehet ilyent. Különben is: működőképes az írógép, s ahogy látom, üres lap is akad bőven.

– Így igaz, de ezen kár csodálkoznia. Május 14-én leszek nyolcvannyolc éves. Ilyenkor az ember már visszanéz, s magába, befelé tekint, mivel a rám váró út igencsak rövid. Ez így természetes és cseppet sem vagyok szomorú emiatt. Különben sem halunk meg, csak egy más létformába lényegülünk. Azon gondolkodom, milyen lesz majd a test nélküli létezés. Amikor nyolcvan lettem, azt írtam: Nyolcvan felett is van értelme még / reménykedni egy meseszép / tavaszban, és röptetni katicát. / Ha tetten ér a boldogság, / parányi örömek között / és lehajolni minden nefelejcshez, / mert halálom csak egy lesz, / de az élet örök.

Az iránytűt, amit az Úrtól kapott, soha nem dobta el, s ahogy egy nem túl régen írt versében is szelíden tudatja velünk: „Kegyelmed gyöngyein kapaszkodva / lógok az irgalom rózsafüzérén”, s a „kegyelem keresztvízből megmaradt harmatcseppjeiben” bízik. Ha visszatekint életére, elégedettség tölti el?

– Önmagammal nem egészen vagyok elégedett – soha nem voltam az –, de majd a Jóisten megmondja, elégedett volt-e velem. Annak viszont örülök, hogy Somogyban gazdagság nélkül is boldog lehettem. A gazdagságot nekem az jelentette, hogy az életet ennyi felé továbbadhattam. Amikor középiskolás voltam, akkor még tanultunk Mécs Lászlóról és műveiről. Csak ennyi az egész című verse már akkor mélyen megérintett. „Hagytam magam szeretni, mint a gyermek, (…) hagytam magam vezetni, mint a gyermek.” – olvashatjuk tőle. Az én életem is így alakult, hogy „hagytam magam vezetni.”

Ezért lettem meseíró.

Szerző: Lőrincz Sándor


 

Utoljára frissítve: 2016. 10. 17. 19:55

Fel