A honlap teljes felülete akadálymentes

Lőrincz Sándor: In memoriam Papp Árpád

2009.

Klasszikusok közelében

Az Örökség – Kaposi Kiskönyvtár sorozatban 2009-ben jelent meg Lőrincz Sándor Arcélek című kötete, amelyben a fenti interjú is megtalálható. Ezzel az írással emlékezünk Papp Árpád íróra, költőre, műfordítóra, Kaposvár díszpolgárára.

Papp Árpád kaposvári író, költő, műfordító az Írószövetség és a nemzetközi Pen Klub tagja a hét első felében kultúrtörténetet, magyar és világirodalmat tanít a vörösberényi Balaton Akadémián; néhány diáknak pedig olaszt, latint és újgörögöt. A hét második felét a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium archív könyvtárában, öreg könyvek társaságában tölti.
– Tettem egy nagy kört – mondja. – Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a görög tanszéken dolgoztam, majd amikor az Eötvös Kollégium visszakapta az 1949-ben elvett önállóságát, a kollégiumban tanítottam; a Balaton Akadémia indulásakor odaszegődtem főállásban, tavaly szeptembertől viszont ugyanott vagyok, ahonnan 1989-ben elmentem.
– Mit jelent a tudós tanárnak a régi könyvek illata?
– A Táncsics gimnázium jövőre lesz százkilencven éves. Erre az alkalomra az archív könyvtár legszebb, védett, az Országos Széchényi Könyvtárban is nyilvántartott, nemzeti értékként kezelt könyveiből szeretnék egy kötetet összeállítani. A címoldalak hasonmásával, tulajdonosi bejegyzésekkel és egyéb érdekességekkel, mint például tizenhetedik századi, kézzel írt népi gyógymódokkal, álomfejtésekkel. A könyvek illatra a történelmet idézi. Első könyvünk 1537-ből való: egy Livius-kötet. Tehát Guttenberg után néhány évtizeddel van már könyvünk a hétszázhatvanöt kötetből álló, 1800 előtti muzeális anyagból. Ezenkívül több ezer kötet az 1800-1945 közötti időből szintén védett, nem kölcsönözhető. Szinte a teljes állomány fel van dolgozva az 1945 előtti anyagból. Az 1945 előtti folyóiratok is megtöltenek egy termet.
Ebben a könyvtárban nagyon jó társakkal találkoztam az elmúlt évtizedekben. Liviussal, Platónnal, Arisztotelésszel, Bonfinivel, a Corpus Jurisszal, Zrínyi Szigeti veszedelmének első kiadásával, Mikes Kelemen leveleivel, Berzsenyivel, Széchenyi Hitelének első kiadásával, s megvan Kossuth levelezése is. Módom nyílt arra, hogy kenyérkereset címén, örömömre megismerjem és leporoljam a klasszikusokat.
Nagy adomány volt, amikor nem minden célzat nélkül úgy gondolták a hetvenes években, hogy üljek be az öreg könyvek közé, és minél kevesebbet legyek a gyerekek között. Tulajdonképpen jót tettek velem, mert olyan anyagot ismertem meg, amit talán sohasem. Köztük Németh László, Kerényi Károly, Szabó Dezső, Sinka István munkáit, amelyekről a mi generációnk keveset hallott az egyetemen.
– A Balaton Akadémián is oktat. Vannak kaposvári hallgatói?
– Igen; köztük jó pár hajdani táncsicsos diák is.
– Milyen jövőt jósol az akadémiának?
– Egy kétszázhatvan éves jezsuita rendházban működik az intézmény. Hogy mi lesz vele, nem tudom. Vannak problémáink nekünk is. Úgy, mint a többi oktatási intézménynek. Mi a központi költségvetésből egyetlen fillért sem kaptunk az elmúlt két évben. Egyébként elég nehéz a létünk, hiszen a szülőkre nem tudunk mindent ráterhelni. Egyre inkább elzárulnak azok a csatornák, amelyek három-négy éve megnyíltak a kultúra előtt. Ennek az oktatásnak, amelyik azt célozná – nyugati mintára –, hogy a leérettségizett tanulók közül azok, akik helyhiány miatt nem kerülnek be a főiskolákra, egyetemekre – több tízezer a számuk –, az akadémia jó lehet. Ne keserűen éljék meg a fiatalok azt, hogy a gimnáziumból kikerülve nem tudnak mihez kezdeni. Az akadémián nyelveket tanulhatnak, számítógép-ismeretet, kultúrtörténetet, vállalkozástant. Közben megszerezhetik a nyelvvizsgát, az irodavezetői képesítést. Az évek nem fecsérlődnek el; beszámítják a tantárgyakat a különféle felsőoktatási intézményekben.
– Mennyi idő jut írásra, az irodalomra?
– Két éve elkészítettem a kandidátusi dolgozatomat Arcok és áramlatok a XX. századi görög költészetben címmel. Megvolt a munkahelyi vitája. A minősítő bizottság eddig csak egy opponenst talált, így a védése még hátravan. Nemrég jelent meg Széchenyi görög utazása. Ezt azért tartottam fontosnak három nyelven – németül, magyarul, görögül – megjelentetni, mert a görögök nem ismerik. Nem tudják, hogy 1818-19-ben a legnagyobb magyar ott járt a török iga alatt sínylődő Görögországban, s azt sem, hogy mit mondott róluk, milyennek látta őket. Pedig megjósolta, hogy hamarosan kitör a szabadságharcuk, s ez be is következett. Minden nemzet gyűjti az idegenek rájuk vonatkozó véleményét. A görögök központi nyilvántartása ugyan ismeri Széchenyi nevét, de azt, hogy mit írt róluk, már nem. És azt sem – csakúgy, mint a magyarok –, hogy mi mozdult meg odabenn, Széchenyi lelkében, amikor Göröghonban járt, milyen kötelességet érzett az antik nagyság előtt, hiszen huszonhét-huszonnyolc éves koráig semmit nem alkotott. Ott, az Akropolisz alatt, 1818 karácsonyán írja be naplójába: „Hazamegyek, csúnyácska haza, meg foglak ismerni, mert kötelességem van veled szemben”.
Ez nekem nagy dolog, és szerintem a magyaroknak is fontos, Egy szaloniki kutató segítségével mellékeltük a görög szöveget, s írása mellett egy kicsit Széchenyit is bemutatjuk.
– Most min dolgozik?
– Viaskodom Kazantzakisz Utolsó kísértés című nagyregényének magyarra fordításával. Ez a regény az alapja a hírhedt Scorsese-filmnek, a Jézus Krisztus utolsó megkísértésének. A film nem azonos vele, hiszen e műfaj törvényei mások, mint a 700 oldalas vallomásregényé. Ennek egyharmadát már publikáltam magyarul; az utolsó fejezet a rádióban is elhangzott. Ezt a regényt mielőbb magyar olvasók elé kellene tenni. Kazantzakisz Krisztus-képe vívódó, de más, mint ezé a botrányos filmé. Egyébként maga a könyv is botrányt okozott már 1953-ban, amikor megjelent.

Szerző: Lőrincz Sándor (1995)

 

Utoljára frissítve: 2016. 10. 17. 19:54

Fel